FTC: „Nagy Ádám többet profitált a csapat remek játékából, mint mi az övéből”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.12. 10:12
null
Nagy Ádám és Hajnal Tamás közösen akaszt meg egy paksi támadást a tavaly augusztusi bajnokin (Fotó: Hegedüs Gábor)
Hajnal Tamás, a Ferencváros rutinos középpályása interjút adott az m4sport.hu-nak. Beszélt a válogatottról, a Ferencváros szezonkezdéséről és a nyáron Bolognába igazoló tehetséges középpályásról, Nagy Ádámról is. Szemelvények.

 

„Ádám sokat fejlődött az elmúlt idényben, nagyon nagy tehetség – fejezte ki elismerését Hajnal Tamás. – Egy szezont játszhatott nálunk, a távozó Somália helyére állhatott be, így némiképp szerencséje is volt azzal, hogy megüresedett a csapatban az ő posztja. Kétségkívül jó játékosról van szó, de úgy gondolom, hogy többet profitált ő a csapat remek játékából, mint mi, a csapat az övéből.”

A tavalyinál gyengébb idei idénykezdet miatt a ferencvárosi vezetőedzőt, Thomas Dollt ért kritikákról Hajnal elmondta:

„Nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl. (Dollnak) nehéz dolga volt, hiszen nem tudtunk együtt edzeni, kevés időt lehetett együtt a csapat teljes létszámban. Nem mindig mennek automatikusan a dolgok, és ő nagyon sokat segít abban, hogy átlendüljünk a holtpontokon. Kielemezte a hibánkat, mentálisan és fizikailag is fejleszti a csapatot. Egy nem túl jó első körön vagyunk túl, a jobb teljesítményhez pedig szükség van a játékosokra is. Emellett én nem érzékelem azt, hogy nem hinnének benne a szurkolóink, hiszen a stadionban rengetegszer a nevét skandálják.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható el!

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Olaszország: Nagy Ádám számára is megoldást kereshetnek

Légiósok
2026.05.12. 15:23

Hajnal Tamás: Bántott minket, hogy az előző két döntőt nem tudtuk megnyerni

Labdarúgó NB I
2026.05.10. 10:04

A Frosinone követte a Veneziát a Serie A-ba, Nagy Ádámék kiestek

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 22:35

Igazoltatások, feljelentések, helyszíni birságok – így büntetett a rendőrség az Újpest–FTC után

Labdarúgó NB I
2026.05.04. 15:54

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Visszatér az elküldött edző Nagy Ádámékhoz, a volt szövetségi kapitányt váltja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.03.23. 17:02

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a gyöngyösiek jobbátlövője – hivatalos

Kézilabda
2026.03.23. 12:30
Ezek is érdekelhetik