NB I: Nem ezzel kalkuláltunk – Csányi több nézőre számított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.16. 23:11
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke több nézőt várt az NB I-es labdarúgó-mérkőzésekre a magyar válogatott Eb-szereplése után, ám szerinte nem szabad csak a stadionokba kilátogató emberek száma alapján ítélni.

Csányi Sándor a 2020-as Európa-bajnokság budapesti logójának bemutatása után az M4 Sportnak beszélt a válogatott őszi szerepléséről, valamint az NB I-et érintő kérdésekről is.

Mint mondta, a Feröer és a Svájc elleni vb-selejtezők miatt nem lehet maximálisan elégedett a válogatott őszével. A gyengébb eredmények legfőbb okát abban látja, hogy míg az Európa-bajnokság előtt hat hétig együtt készültek a nemzeti csapat játékosai, addig a vb-selejtezők előtt ilyen hosszú összetartásra nincs lehetőség.

Az NB I-es mérkőzések látogatottságánál szerinte hiba lenne csak azt számon tartani, hogy mennyien mennek ki a stadionokba, hiszen sokan interneten keresztül követik a mérkőzéseket. Ezzel együtt elismerte, hogy több nézőre számítottak a válogatott sikerei után.

„Megmondom őszintén, hogy nem ezzel kalkuláltunk. Én arra számítottam, hogy az Európa-bajnokság után nemcsak a válogatott mérkőzések, hanem a bajnoki meccsek iránt is nagyobb érdeklődés lesz” – mondta a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az M4 Sportnak.
a 2020-as Európa-bajnokság budapesti logójának bemutatása után az M4 Sportnak beszélt a válogatott őszi szerepléséről, valamint az NB I-et érintő kérdésekről is.

Mint mondta, a Feröer és a Svájc elleni vb-selejtezők miatt nem lehet maximálisan elégedett a válogatott őszével. A gyengébb eredmények legfőbb okát abban látja, hogy míg az Európa-bajnokság előtt hat hétig együtt készültek a nemzeti csapat játékosai, addig a vb-selejtezők előtt ilyen hosszú összetartásra nincs lehetőség.

Az NB I-es mérkőzések látogatottságánál szerinte hiba lenne csak azt számon tartani, hogy mennyien mennek ki a stadionokba, hiszen sokan interneten keresztül követik a mérkőzéseket. Ezzel együtt elismerte, hogy több nézőre számítottak a válogatott sikerei után.

„Megmondom őszintén, hogy nem ezzel kalkuláltunk. Én arra számítottam, hogy az Európa-bajnokság után nemcsak a válogatott mérkőzések, hanem a bajnoki meccsek iránt is nagyobb érdeklődés lesz” – mondta a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke az M4 Sportnak.

Legfrissebb hírek

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
20 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Csányi: Nem úszhatja meg senki, aki súlyos szabálytalanságot követ el

Labdarúgó NB I
2026.08.27. 19:18

Csányi Sándor Gianni Infantinónak: Az utolsó csepp a pohárban Kevin Lamour váratlan elbocsátása volt

Minden más foci
2026.08.20. 16:54

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37

Csányi Sándor súlyosnak és elfogadhatatlannak tartja az Infantino-tervet

Minden más foci
2026.08.18. 15:00

Óriási nézőcsúcsot döntött a világbajnokság

Foci vb 2026
2026.07.12. 23:04