Puskás Akadémia: A klubtól senki sem keresett meg – Pintér Attila

2016.12.20. 13:22
null
Pintér Attila reagált (Fotó: Bús Csaba)
Hiába szárnyalt Pintér Attila irányításával az újonc, hiába utasított maga mögé olyan együtteseket is a tabellán a csapat, mint az Újpest, a Haladás, a Diósgyőr, a Debrecen vagy éppen az MTK, mégsem vehető biztosra, hogy a mezőkövesdiek a korábbi szövetségi kapitánnyal vágnak neki a tavasznak.

Futballberkekben egyre több helyről hallani, az ötvenesztendős trénert Felcsútra csábítják, hogy a Puskás Akadémia FC az ő vezetésével harcolja ki az NB II-ből a feljutást. Erről írt cikkében a rangado.hu is. Pintér Attila most reagált a híresztelésekre.

„Magam is hallom, hogy összeboronáltak a felcsútiakkal, csakhogy legutóbb hónapokkal ezelőtt jártam a településen, akkor is a Videoton mérkőzésén – mondta Pintér Attila a Nemzeti Sportnak. – A klubtól engem senki sem keresett meg, egyetlen vezetővel sem beszéltem. Arról sem tudok, hogy a két klub a jövőmről egyeztetne ezekben a napokban. Unom, hogy ez a téma, hiszen a szurkolók úton-útfélen ezzel állítanak meg az utcán.

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
20 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
21 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik