Újpest: Kovács Ervin újra a lila-fehérek kötelékében

2017.01.24. 18:13
A Belgiumból hazatérő Kovács Ervin az Újpest labdarúgócsapatának utánpótlásedzője lesz.

„A Beerschot csapatában edzősködtem, a belga csapat az Ajax égisze alatt 1999-től igazán jó utánpótlásbázist épített fel – nyilatkozta az 50 éves, 24-szeres válogatott Kovács Ervin az ujpestfc.hu-nak. – A mostani belga válogatott játékosok közül többen megfordultak ott. Az én munkám a védőjátékosok egyéni képzésére irányult, ez lesz itt is a feladatom. Ez számomra igazán kézenfekvő, hiszen jómagam is védő poszton játszottam. Vannak jó ismerőseim a már itt dolgozó utánpótlásedzők között, és az Újpest FC által felépített utánpótlás-elképzeléseik is nagyon illenek az én filozófiámhoz. Én is úgy gondolom, hogy fontos egyéni, specifikus képzést adni a fiatal játékosoknak, így nem volt kérdés, hogy igent mondok-e a felkérésre. Örülök, hogy itt lehetek, kíváncsian várom, mit hoz majd a jövő, és, hogy mennyire tudom majd átadni az én elképzeléseimet a fiatal játékosoknak.”Kovács Ervin az ujpestfc.hu-nak. – A mostani belga válogatott játékosok közül többen megfordultak ott. Az én munkám a védőjátékosok egyéni képzésére irányult, ez lesz itt is a feladatom. Ez számomra igazán kézenfekvő, hiszen jómagam is védő poszton játszottam. Vannak jó ismerőseim a már itt dolgozó utánpótlásedzők között, és az Újpest FC által felépített utánpótlás-elképzeléseik is nagyon illenek az én filozófiámhoz. Én is úgy gondolom, hogy fontos egyéni, specifikus képzést adni a fiatal játékosoknak, így nem volt kérdés, hogy igent mondok-e a felkérésre. Örülök, hogy itt lehetek, kíváncsian várom, mit hoz majd a jövő, és, hogy mennyire tudom majd átadni az én elképzeléseimet a fiatal játékosoknak.”

Kovács Ervin 1984 és 1990 között volt az Újpest játékosa.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
14 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
1 órája

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
5 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
7 órája

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
20 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
20 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
22 órája