Gyász: 42 éven át szolgálta az FTC-t az elhunyt orvos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.02.03. 13:25
Elhunyt a Ferencváros birkózóinak, jégkorongozóinak, majd labdarúgóinak korábbi csapatorvosa, dr. Gyarmati Jenő, aki több mint 40 éven keresztül szolgálta a zöld-fehér klubot.

A fradi.hu-n olvasható hírben beszámolnak arról, hogy az 1943-ban született Gyarmati Jenő 1957 és 1962 között a Ferencváros korosztályos együtteseiben futballozott, többek között Géczi István, Horváth László, Juhász István, Páncsics Miklós és Varga Zoltán csapattársaként. Gyarmati Jenő 1969-ben diplomázott le, s egy évvel később már a Ferencvárosnál dolgozott.

Csapatorvosként részese volt hét magyar bajnoki címnek, az 1975-ös KEK-döntőnek, az 1995-ös BL-szereplésnek és a 2004-es UEFA-kupa-csoportkörnek, de kitartott szeretett klubja mellett a másodosztályban eltöltött időszak alatt is. A Fraditól 2012-ben távozott.

Gyarmati Jenő a Ferencváros mellett a Sportkórházban dolgozott, segítette a labdarúgó- és birkózó-válogatott munkáját is.

fradi.hu-n olvasható hírben beszámolnak arról, hogy az 1943-ban született Gyarmati Jenő 1957 és 1962 között a Ferencváros korosztályos együtteseiben futballozott, többek között Géczi István, Horváth László, Juhász István, Páncsics Miklós és Varga Zoltán csapattársaként. Gyarmati Jenő 1969-ben diplomázott le, s egy évvel később már a Ferencvárosnál dolgozott.

Csapatorvosként részese volt hét magyar bajnoki címnek, az 1975-ös KEK-döntőnek, az 1995-ös BL-szereplésnek és a 2004-es UEFA-kupa-csoportkörnek, de kitartott szeretett klubja mellett a másodosztályban eltöltött időszak alatt is. A Fraditól 2012-ben távozott.

Gyarmati Jenő a Ferencváros mellett a Sportkórházban dolgozott, segítette a labdarúgó- és birkózó-válogatott munkáját is.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
6 órája

Gyász: elhunyt Scherer Péter színművész, a Mesél a pálya műsorvezetője

Egyéb egyéni
8 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Gruber Zsombor nem tudja felfogni, hogy csak második lett a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 10:30

Robbie Keane: A Barcelona érdeklődik irántam...

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:58
Ezek is érdekelhetik