NS: Szalaival támadunk; a Gladbach magyarja – kedd

2017.03.20. 23:19
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

• Szalai Ádám helye jelen állás szerint biztos a már Portugáliába érkező válogatott kezdőcsapatában, Bernd Storck ugyanis kijelentette, hogy a csatársorban nincs ok a változtatásra. Borbola Bence az elutazás előtt beszélt a hoffenheimi centerrel és a kapitánnyal.
• Szalai Ádám helye jelen állás szerint biztos a már Portugáliába érkező válogatott kezdőcsapatában, Bernd Storck ugyanis kijelentette, hogy a csatársorban nincs ok a változtatásra. Borbola Bence az elutazás előtt beszélt a hoffenheimi centerrel és a kapitánnyal.

• Sallai Roland önbizalmának jót tett az udinei gól, ráadásul máris a válogatottnál van, azaz a Palermo (egyik) magyarja okkal volt boldog, amikor Sinkovics Gáborral beszélgetett.

• Hajnal Tamás rutinjára és „hajlott” korára való tekintettel egyebek mellett képzett táplálkozási szakértőként elemezhette Somogyi Zsoltnak a háromhetes szünetben rá váró feladatokat.

• Bénes László immár Bundesliga-játékos. Hogy kicsoda Bénes László? Vajda György interjújából kiderül, hogy a dunaszerdahelyi fiú Győr érintésével 19 évesen miként érkezhetett meg a világ egyik legerősebb bajnokságába, amelyben ráadásul a Bayern ellen debütálhatott…

• Simon József a Veszprém egyik új szerzeményével, az ifjú Győri Mátyással vette sorba, hogy milyen embert próbáló feladatok várnak majd rá az egyik, ha nem a legerősebb magyar csapatban.

• A hétvégén rajtol a Formula–1 2017-es idénye – Zsoldos Barna egész hetes felvezető sorozatának 2. részében a gyors és szép új autókról, az új szabályokról, az elégedett pilótákról – és megannyi kérdőjelről ír…

• Roger Federer egyszerűen elnyűhetetlen, hiszen amíg a riválisok vagy sérültek, vagy sorban szenvedik el a vereségeket, addig a svájci király Indian Wellst is behúzta. De ki nevezte seggfejnek? Klein Ron írása.

• Turi György úszóedző elveszítette legnevesebb tanítványait, időközben ledobott 41 kilót – és ismét van miben és kiben hinnie. Kovács Erika interjúja a sokat próbált mesterrel.

• És ha kedd, akkor Tenisz melléklet 4 oldalon – a budapesti ATP-torna érdekességeivel.

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
14 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
14 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32