Vasas: a Hidegkutiban és a Bozsikban fogadják az Újpestet

2017.03.21. 08:31
A labdarúgó NB I-ben harmadik helyen álló Vasas tájékoztatása szerint az Újpest elleni két mérkőzését nem a Szusza Ferenc Stadionban rendezi meg.

Mint ismert, április 5-én Vasas–Újpest találkozót rendeznek a Magyar Kupa negyeddöntőjében, majd hat nappal később az angyalföldiek a bajnokságban látják vendégül a Megyeri útiakat.

Markovits László, a Vasas klubelnöke korábban a Nemzeti Sportnak elmondta, az Újpestet biztosan nem a lila-fehérek otthonában, a Szusza Ferenc Stadionban fogadják – annak ellenére, hogy az Illovszky Rudolf Stadion építése alatt a Vasas az Újpest létesítményében fogadja ellenfeleit (általában).

A piros-kékek tájékoztatása szerint az MK-visszavágót a Hidegkuti-stadionban rendezik meg, míg az NB I-ben a Bozsik-stadionban csapnak össze a felek.

Legfrissebb hírek

„A hátba csapás jobban fájt” – a lébényi ujjvisszarakás története

Labdarúgó NB II
2026.10.04. 10:14

A válogatott szünetben kicserélik a Bozsik Aréna gyepszőnyegét – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:05

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11