FTC: „A rossz meccsekkel már nem tudunk mit kezdeni”

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2017.04.27. 16:33
Varga Roland gólja mellett négy gólpasszt is kiosztott, a ferencvárosi futballista főszereplője volt az NB III-as Budafok 8–0-s kiütésének. Na de vajon a lendületes szélső elégedett volt-e a hétközi Magyar Kupa-elődöntőben nyújtott teljesítményével?


„Egyre jobban érzem magam a pályán, a szerdai kupamérkőzés arra mindenképpen jó volt, hogy még nagyobb önbizalommal vágjak neki a bajnoki hajrának – mondta a Ferencváros csütörtöki sajtóbeszélgetésén Varga Roland. – A Budafok ellen fontos volt, hogy gyorsan megszereztük a vezetést, az a találat megadta az alaphangot, a budafokiak is megtörtek, érezték, hogy nem sok sanszuk van ellenünk. Örülök, hogy nem álltunk meg két három gólnál, hanem annyit rúgtunk, amennyit tudtunk.”
„Egyre jobban érzem magam a pályán, a szerdai kupamérkőzés arra mindenképpen jó volt, hogy még nagyobb önbizalommal vágjak neki a bajnoki hajrának – mondta a Ferencváros csütörtöki sajtóbeszélgetésén Varga Roland. – A Budafok ellen fontos volt, hogy gyorsan megszereztük a vezetést, az a találat megadta az alaphangot, a budafokiak is megtörtek, érezték, hogy nem sok sanszuk van ellenünk. Örülök, hogy nem álltunk meg két három gólnál, hanem annyit rúgtunk, amennyit tudtunk.”

A 27 esztendős futballista alig győzte számolni gólpasszait, mosolyogva vissza is kérdezett: „Négyet adtam, ugye?”

Varga Roland úgy érzi, a csapat a hétvégi Gyirmót elleni 3–2-es győzelemmel, valamint a szerdai kiütéses kupaelődöntővel kimászott a gödörből, de hogy mi volt a gyengébb szereplés oka, nem tudná megmondani.

„Sokat beszélgettünk erről a fiúkkal az öltözőben, de konkrét választ egyikőnk sem tudott adni – elmélkedett Varga Roland. – Abban maradtunk, a rosszul sikerült mérkőzésekkel már úgysem tudunk mit kezdeni, inkább előre tekintünk. Hátra van még öt bajnoki, és a Magyar Kupából az elődöntő visszavágója, valamint a május végi finálé. A kupagyőzelem szinte kötelező, míg a bajnokságban megpróbálunk minél előrébb végezni. Nehéz sorozat előtt állunk, a hétvégén jön a Mezőkövesd, utána megyünk az MTK-hoz, fogadjuk a Debrecent, majd a Videoton elleni idegenbeli meccs után az Újpesttel zárunk. Nem könnyű sorozat, az biztos. Hétvégén a Mezőkövesd ellen célratörően kell pályára lépnünk, jó lenne ott is gyors góllal megtörni őket.”

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47