Magyar Kupa: balhé az öltözőfolyosón, Diarrát eltiltották

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.07. 15:50
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Ferencvárost és a DVTK-t egyaránt pénzbüntetéssel sújtotta a két csapat Magyar Kupa-párharca után. Emellett a bizottság a legutóbbi ülésén egy edzőt és egy játékost is eltiltott az MK-negyeddöntőket követően.

Mint megírtuk, a Vasas–Újpest MK-visszavágó lefújása után Souleymane Diarra és Felix Burmeister között történt egy kisebb összetűzés az öltözőfolyosó elején, ez pedig a játékvezetői jelentésbe is bekerült, hiszen az újpesti középpályásnak a határozat szerint ki kell hagynia a következő MK-meccsét. Vasas–Újpest MK-visszavágó lefújása után Souleymane Diarra és Felix Burmeister között történt egy kisebb összetűzés az öltözőfolyosó elején, ez pedig a játékvezetői jelentésbe is bekerült, hiszen az újpesti középpályásnak a határozat szerint ki kell hagynia a következő MK-meccsét.

Érdekesség, hogy Burmeister egy korábbi, eltiltást eredményező esetnél is főszerepet kapott: a Vasas–Haladás mérkőzésen Halmosi Péter őt köpte le a találkozó hajrájában, amiért a szombathelyi játékos hárommérkőzéses eltiltást kapott.

Diarra tavasszal már a bajnokságban is kapott eltiltást, a 20. fordulóban a Videoton elleni meccsen Solymosi Péterre akadt ki, amit követően a két NB I-es mérkőzést ki kellett hagynia.

Az Újpest középpályása mellett Ulviczki Attila, a Szolnok segédedzője is eltiltást kapott, így két soron következő kupamérkőzésen nem lehet majd ott a kispadon, miután a Mezőkövesd ellen a technikai zónát elhagyta, és a játéktéren a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
10 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31