MK: új fejlemény, az Újpestnek elég 1–0-ra legyőzni a Vasast

T. SZABÓ GÁBORT. SZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2017.04.01. 11:01
Szerdán Magyar Kupa-mérkőzésen a Vasas 2–1-re legyőzte a házigazda Újpestet a Szusza Ferenc Stadionban. A negyeddöntős kupapárharc első mérkőzésén tehát az angyalföldiek kerültek előnybe, a jövő heti visszavágón akár 1–0-s vereséggel is továbbléphetnének – hittük eddig…

Merthogy a szövetségben átnyálazták a dokumentumokat, szabályzatokat, versenykiírásokat és paragrafusokat, s megállapították, hogy mivel az Újpest mellett a tavasszal a Vasasnak is a Szusza Ferenc Stadion a hazai pályája, ezért a szerdai találkozón a piros-kékek találatai sem tekinthetők idegenben szerzett góloknak.

Viszont a jövő szerdai (április 5-i) visszavágón – melyet az MTK létesítményében, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeznek meg, azaz a Vasasnak és az Újpestnek is idegenbeli helyszín lesz – mind a két együttes góljai idegenben elért találatoknak számítanak.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a visszavágón az Újpest 1–0-ra legyőzné a Vasast, akkor összesítésben 2–2 lenne, és mivel ebben az esetben idegenben csak a lila-fehérek szereznének gólt, ők jutnának tovább. 2–1-es újpesti sikernél pedig nem kétszer tizenöt perces hosszabbítás következne, hanem egyből a IV. kerületiek lépnének az elődöntőbe.

A Vasasnál és az Újpestnél sem reagáltak a hírre – igaz, egyik csapat vezetőit sem kerestük meg… –, klub közeli informátorunk szerint az angyalföldiek abban bíznak, hogy ez az egész csak kitaláció, április elsejei tréfa.

Igen, valóban az. hazai pályája, ezért a szerdai találkozón a piros-kékek találatai sem tekinthetők idegenben szerzett góloknak.

Viszont a jövő szerdai (április 5-i) visszavágón – melyet az MTK létesítményében, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendeznek meg, azaz a Vasasnak és az Újpestnek is idegenbeli helyszín lesz – mind a két együttes góljai idegenben elért találatoknak számítanak.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a visszavágón az Újpest 1–0-ra legyőzné a Vasast, akkor összesítésben 2–2 lenne, és mivel ebben az esetben idegenben csak a lila-fehérek szereznének gólt, ők jutnának tovább. 2–1-es újpesti sikernél pedig nem kétszer tizenöt perces hosszabbítás következne, hanem egyből a IV. kerületiek lépnének az elődöntőbe.

A Vasasnál és az Újpestnél sem reagáltak a hírre – igaz, egyik csapat vezetőit sem kerestük meg… –, klub közeli informátorunk szerint az angyalföldiek abban bíznak, hogy ez az egész csak kitaláció, április elsejei tréfa.

Igen, valóban az.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
8 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
9 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
10 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
11 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
13 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
14 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
19 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik