Vasas: Nem tudom, melyik titkos raktárból merítettünk erőt – Murka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 21:10
A Vasas meglepetésre 2–1-re nyert a Videoton ellen a labdarúgó NB I 25. fordulójának rangadóján. A győztes gólt a csereként beálló Murka Benedek szerezte, aki hihetetlennek tartja, hogy az angyalföldiek a székesfehérváriakkal ellentétben nem fáradtak el az utolsó tíz percre.

„Egészen hihetetlen, amit a csapat művelt, emelem kalapomat minden társam előtt - nyilatkozta a 19 éves támadó a vasasfc.hu-nak. - Végig jól játszottunk ezen a mérkőzésen. Megmondom őszintén, nem tudom honnan, melyik titkos raktárból merítettük az erőt, nagyon sok meccset játszottunk az elmúlt hetekben, melyeken nem voltunk mindig szerencsések. A pályán viszont láthattuk a csapat erejét, hogy ennyi mérkőzéssel a lábunkban is ilyen jól játszottunk. A Videoton játékosai valóban fáradni látszottak az utolsó tíz percben, míg mi, talán kicsit hihetetlen módon, egyáltalán nem. A végét megnyomtuk, és sikerrel zártuk a meccset. Külön öröm persze számomra, hogy ennek tevékeny részese lehettem."vasasfc.hu-nak. - Végig jól játszottunk ezen a mérkőzésen. Megmondom őszintén, nem tudom honnan, melyik titkos raktárból merítettük az erőt, nagyon sok meccset játszottunk az elmúlt hetekben, melyeken nem voltunk mindig szerencsések. A pályán viszont láthattuk a csapat erejét, hogy ennyi mérkőzéssel a lábunkban is ilyen jól játszottunk. A Videoton játékosai valóban fáradni látszottak az utolsó tíz percben, míg mi, talán kicsit hihetetlen módon, egyáltalán nem. A végét megnyomtuk, és sikerrel zártuk a meccset. Külön öröm persze számomra, hogy ennek tevékeny részese lehettem."

Sokat nem pihenhet a Vasas, hiszen kedden ismét pályára lép, az Újpestet fogadja a Bozsik Stadionban.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik