Videoton: Varga bízik a Vasas elleni többgólos sikerben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 11:46
Varga József, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton középpályása a fehérvári klub hivatalos honlapjának nyilatkozott. Többek között érintette az előző, gól nélküli döntetlenre végződő Paks elleni bajnokijukat, majd kitért a szombati, Vasas elleni találkozóra is.

„Ebben a tizenkét csapatos bajnokságban nincs könnyű mérkőzés, még akkor sem, ha hazai pályán játszik egy csapat – mondta Varga József a vidi.hu-nak. – Természetesen a három pont megszerzése a legfőbb célunk a Vasas ellen is, mint minden bajnokinkon. Az előre játékban mindenképp javulnunk kell a legutóbbi, Paks elleni találkozóhoz képest. Ebben nekünk, középpályásoknak is nagy szerepünk lesz, hogy minél jobban tudjuk támogatni az elöl lévőket. Jellemző ránk, hogy bár néhány támadó nevéhez fűződik a góljaink többsége, de ezeket a találatokat csapatként hozzuk össze, a hátralévő fordulókban is hasonló hozzáállással kell futballoznunk.” Varga József a vidi.hu-nak. – Természetesen a három pont megszerzése a legfőbb célunk a Vasas ellen is, mint minden bajnokinkon. Az előre játékban mindenképp javulnunk kell a legutóbbi, Paks elleni találkozóhoz képest. Ebben nekünk, középpályásoknak is nagy szerepünk lesz, hogy minél jobban tudjuk támogatni az elöl lévőket. Jellemző ránk, hogy bár néhány támadó nevéhez fűződik a góljaink többsége, de ezeket a találatokat csapatként hozzuk össze, a hátralévő fordulókban is hasonló hozzáállással kell futballoznunk.”

„Bízom benne, hogy a Vasas ellen sikerül magabiztosan, több góllal nyernünk. Egyáltalán nem lesz könnyű feladat, hiszen a Vasas nagyon jól össze van rakva, ezt bizonyítja a tabellán elfoglalt helyezésük is, valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy a szezonban – két meccsen – eddig csupán egy pontot sikerült ellenük szereznünk. Kilenc forduló van még hátra a bajnokságból, egyelőre nem mondanám azt, hogy már csupán a Honvéd van velünk versenyben a bajnoki címért.”

NB I, 2016–2017, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Újpest FC–Paksi FCBudapest, Szusza Ferenc Stadion Karakó Ferenc
18.00: Videoton FC–Vasas FCFelcsút, Pancho Aréna
Szabó Zsolt
18.00: Debreceni VSC–Gyirmót FC GyőrDebrecen, Nagyerdei Stadion
Bognár Tamás
18.00: MTK Budapest–Mezőkövesd
Budapest, Új Hidegkúti Nándor Stadion
Farkas Ádám
18.00: Haladás–Bp. HonvédSopron, Városi StadionErdős József
20.30: Ferencváros–Diósgyőri VTK
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
12 órája

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56

Az edzőváltás sem segített a Vidin, hiányoznak a gólok Budafokon és Zuglóban – ez történt ősszel az NB II-ben, 1. rész

Labdarúgó NB II
2025.12.09. 18:06

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A Videoton ellen is kétgólos hátrányból felállva szerzett pontot hazai pályán a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 14:54

Szerződést hosszabbított saját nevelésű játékosával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.11.26. 22:20

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52
Ezek is érdekelhetik