MLSZ: akár pontlevonással is büntethették volna a Fradit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.26. 22:32
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a csütörtöki ülésén helybenhagyta eredeti döntését a Ferencváros parkolással kapcsolatos büntetése miatt. A diósgyőri Lipták Zoltánnak le kell töltenie az ötmeccses eltiltását.

Az FTC két fellebbezést nyújtott be a DVTK elleni hazai kupa- és bajnoki mérkőzésen tapasztalt parkolási szabálytalanságok ügyében. A Fellebbviteli Bizottság (FVB) mindkét elsőfokú határozatot a büntetés tekintetében helybenhagyta. A bajnoki mérkőzéssel (április 8.) kapcsolatban az FTC 300 ezer Ft-os pénzbüntetést kapott, és még egyszer ugyanennyit a Magyar Kupa-meccsért (március 29.) a hivatalos személyek parkolási feltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért.

Az FVB indokolásában megemlítette, hogy az FTC-nek „a hivatalos személyek parkolásával kapcsolatos gyakorlata az MLSZ szabályzataival ellentétes, továbbá, hogy a Fegyelmi Bizottság első fokon helyesen járt el, a bizonyítékokból megfelelő következtetéseket vont le. Az FVB határozatában külön kiemelte, hogy a sportszervezet stadionjában a parkolóhelyek jelentős száma, és a korábbi, szabályszerű gyakorlat alapján a sportszervezetnek objektív lehetősége van a megfelelő számú parkolóhely biztosítására. Az FVB az elkövetett fegyelmi vétség minősítése és a kiszabható büntetések kapcsán megjegyzi, hogy a hatályos Fegyelmi Szabályzat 25.§-a alapján minősülő jelen fegyelmi vétség elkövetése esetén a pénzbüntetésen felül további, súlyos fegyelmi büntetés (pl.: pontlevonás) kiszabását írja elő a Fegyelmi Szabályzat.” – írta az mlsz.hu.

Lipták Zoltán (DVTK) fegyelmi ügyében hozott elsőfokú határozatot helybenhagyta, így le kell töltenie az ötmeccses büntetését.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.13. 20:26

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43
Ezek is érdekelhetik