FTC: felavatták Springer Ferenc emléktábláját

2017.05.10. 20:31
Egykori ferencvárosi lakhelyén, a Hőgyes Endre utca 11. szám alatt felavatták Springer Ferencnek, az FTC alapítójának és első elnökének emléktábláját.

„Egy nagyszerű emberre emlékezünk, aki utolsó húsz évét csak az egyesületnek szentelte – mondta Kubatov Gábor klubelnök. – Három dolgot belénk plántált: erkölcs, erő, egyetértés. Az immár 118 éves FTC pedig magáévá tette a jelmondatot."

A sportvezető beszédében emlékeztetett arra, hogy Springer Ferencnek nagy szerepe volt a futball magyarországi meghonosításában és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) megalapításában is.

Bácskai János, a IX. kerület polgármestere három szóval jellemezte az egykori klubvezetőt: barátság, becsület és önfeláldozás. A városvezető megemlékezésében felidézte Springer Ferenc életútját, illetve részleteket olvasott fel korabeli jegyzőkönyvekből, így például az FTC 1899. május 3-i alakuló üléséről.

Az ünnepség keretében Lázár Balázs elszavalta Somló Ferenc Az FTC-hez című versét, illetve felolvasott Karinthy Ferenc Ferencvárosi szív című kötetéből. Az esemény, melyen részt vett Springer Ferenc unokája is, az emléktábla koszorúzásával zárult.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45