Gyirmót: szlovákiai magyar edző lesz Urbányi István utódja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.23. 17:38
null
Molnár László nyár óta irányítja a Gyirmótot (Fotó: gyirmotfc.hu)
A szlovákiak magyar Molnár László lesz az NB I-től búcsúzó Gyirmót FC Győr vezetőedzője – adta ki a honlapján megjelentetett közleményben a klub.

Az 1960. szeptember 12-én született Molnár László egy plusz egyéves szerződést kötött a sárga-kékekkel.

Molnár László kapusként több mint 300 szlovák első osztályú mérkőzésen szerepelt, szlovák bajnok. Játszott a csehszlovák és a szlovák válogatottban is, edzőként pedig a legmagasabb képesítéssel, a PRO Licenccel rendelkezik, amelyet 2003-ban szerzett meg.

A Felvidéki Válogatott szövetségi kapitányaként nemrég járt az Alcufer Stadionban, április végén felkészülési mérkőzésen találkozott egymással a Gyirmót FC Győr és a Felvidéki Válogatott.

A klub vezetői azt várják a szakembertől, hogy visszajuttassa a csapatot az élvonalba.

 

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Weitner Ádám: Gyirmóton már nem létezik wellness-zóna

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 08:40

Előnyről kapott ki a Vidi Barcikán, létszámfölényben ikszelt a KTE – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:35

Novák Csanád góljaival győzte le a Gyirmót a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 19:24

A gyirmóti Iván Alex góljában a gyeptégla is benne volt

Labdarúgó NB II
2026.07.28. 11:25