Kispesti ötös – a Honvéd magabiztosan halad a cél felé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.06. 17:55
null
Lanzafame vezetésével öt gólt lőtt a Honvéd (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a kiesés elől menekülő Mezőkövesd a félidőben még vezetett, de a második játékrészben a Honvéd beindult, és nagyon sima, 5–1-es győzelmet aratott, ezzel továbbra is az élen áll.

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
MEZŐKÖVESDHONVÉD 1–5 (Kink 17., ill. Kamber 50., Lanzafame 66., 88., Bobál D. 75., Eppel 84.)

Mezőkövesd, 2105 néző. Vezette: Szabó Zsolt

Négy fordulóval a bajnokság vége előtt alig találni olyan csapatot, melynek valamiért ne lenne fontos az összes hátralévő meccset megnyerni. A Mezőkövesd és a Honvéd összecsapásán is két ilyen együttes találkozott: a borsodiak új edzővel, Radványi Miklóssal küzdenek a kiesés elkerüléséért, míg a Honvédnak az első hely megőrzése a vágya.

Érződött a tét a feleken, a játékosok folyamatosan reklamáltak, idegeskedtek és rengeteget szabálytalankodtak – Szabó Zsolt játékvezető összesen öt sárga lapot osztott ki már az első félidőben, és csak a jóindulatán múlott, hogy nem állított ki senkit.

Szerencsére azért nem csak ezt lehet megemlíteni a játékrész kapcsán. A 17. percben Molnár Gábor bal külsővel gyönyörűen tekert a kapu elé üresen érkező Tarmo Kinkhez, aki közelről kapáslövéssel bevette a kaput (1 –0). A Kövesd gyakorlatilag az első valamirevaló helyzetéből betalált, nem volt viszont ilyen jó a Honvéd helyzetkihasználása, amiért leginkább Tomás Tujvel a felelős – a hazai kapus Patrick Ikenne-King, Davide Lanzafame és Eppel Márton próbálkozását is hatástalanította, valamint többször jól jött ki a kapujából, amivel megelőzte a nagyobb helyzetet.

A fordulás után gyorsan kiegyenlített a listavezető: az 50. percben Lanzafame pontosan tekert egy szabadrúgást Djordje Kamber fejére. 1–1

Tizenöt perccel később Egerszegi három-négy méterről találhatott volna be, mezőkövesdi öröm helyett azonban kicsivel később kispesti ünneplés kezdődött: Lanzafame szólózott, majd 11 méterről védhetetlenül a jobb felsőbe lőtt (1–2). Innentől fővárosi örömfoci kezdődött, a 75. percben Bobál Dávid olasz társához hasonlóan kíméletlen volt, ő a bal felsőbe varrta be (1–3), aztán a Honvéd magyar gólfelelőse gondoskodott róla, hogy „mindenki tudja, hogy Eppel a gólkirály”. A hajrában Lanzafame a második találatával beállította az 5–1-es végeredményt.

A Mezőkövesden tehát elsőre nem segített az edzőváltás, míg a Honvéd három fordulóval a vége előtt még mindig az élen áll.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47–27 +20 56
2. Videoton FC 30 16 8 6 58–26 +32 56
3. Ferencvárosi TC 30 13 9 8 51–40 +11 48
4. Vasas FC 30 14 5 11 45–36 +9 47
5. Szombathelyi Haladás 30 12 6 12 38–40 –2 42
6. Paksi FC 30 10 11 9 35–33 +2 41
7. Újpest FC 30 9 12 9 45–45 0 39
8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37–40 –3 37
9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36–53 –17 35
10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33–49 –16 35
11. MTK Budapest 30 8 11 11 24–33 –9 35
12. Gyirmót FC Győr 30 4 9 17 18–45 –27 21
NB I, 2016–2017, 30. FORDULÓ
MÁJUS 6., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Haladás 2–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Debreceni VSC–Újpest FC 1–0 Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–5
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
Gyirmót FC Győr–Diósgyőri VTK 1–1
Győr, Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
Vasas–Paksi FC 0–3Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
MTK Budapest–Ferencváros 1–3 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:59

Két fejes góllal a Mezőkövesdet is legyőzte a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:57

Szerződést hosszabbított kapusával az NB II-es Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.07. 08:48

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Az utolsó percben jött a hazai dráma, Soroksáron is nyert a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:53

Visszatért a győztes útra, lezárta az augusztus vége óta tartó idegenbeli nyeretlenségét a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 18:51

Hátrányba került, majd öt gólt szerezve harcolta ki a nyolcaddöntőbe jutást az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:03
Ezek is érdekelhetik