DVSC: a Vasas vinné a védelem egyik oszlopát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.09. 10:46
null
Dusan Brkovics a DVSC egyik alapembere volt az előző szezonban (Fotó: Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas szerződtetheti a DVSC szerb futballistáját, Dusan Brkovicsot.

 

A 28 esztendős védőnek lejár a megállapodása a debreceniekkel, így az angyalföldiek ingyen szerezhetnék meg a légióst, aki a Dániába igazoló Korcsmár Zsoltot pótolhatja.

Brkovics 2013 nyarán az izraeli Hapoel Haifától érkezett a Lokihoz, amellyel rögtön az első szezonja végén bajnoki címet ünnepelhetett. A mögöttünk hagyott évadban 30 bajnokin lépett pályára, és jó teljesítményét az idény legjobb DVSC-játékosának járó Zilahi-díjjal jutalmazták.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Sós Bence (Mezőkövesd, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Iszlai Bence (Haladás), Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Frank Feltscher (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália), Osváth Attila (Vasas, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Holman Dávid (Puskás Akadémia), Verpecz István (lejár a szerződése, Paks?), Dusan Brkovics (lejár a szerződése, Vasas?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?), Novák Csanád (Gyirmót, ?), Osváth Attila (DVSC, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Pekár László (Puskás Akadémia), Dusan Brkovics (DVSC)
Távozók:
Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Berecz Zsombor
(Genoa, Sassuolo és Atalanta – Olaszország, Hertha BSC és Hoffenheim – Németország), Kire Risztveszki (macedón, Videoton)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
11 órája

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34