DVSC: szerb bajnok jobbhátvéd érkezhet Debrecenbe – sajtóhír

2017.06.14. 08:43
null
Milos Cvetkovics is szerepel a DVSC kívánságlistáján (Fotó: mondo.rs)
Szerb sajtóértesülések szerint Milos Cvetkovics, a Napredak Krusevac jobbhátvédje a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-ben folytathatja a pályafutását.

 

A 27 esztendős futballista idén februárban szerződött jelenlegi csapatához, előtte csaknem két évig a Crvena zvezdát erősítette, melynek tagjaként a 2015–2016-os szezonban megnyerte a szerb bajnokságot.

A sportskacentrala.com már kész tényként kezeli Cvetkovics klubváltását, aki Dusan Brkovics és Danilo Szekulics után a Debrecen harmadik szerb játékosa lehet.

A belgrádi születésű labdarúgó a hajdúsági együttes eddigi első számú jobbhátvédje, Osváth Attila helyére érkezhet, akinek a nyáron lejár a kölcsönszerződése Debrecenben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
–
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Bokros Tibor (Balmazújváros, ?), Sós Bence (Mezőkövesd, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Iszlai Bence (Haladás), Pekár László (Puskás Akadémia), Milos Cvetkovics (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia)
Távozók: Frank Feltscher (venezuelai), Haris Handzic (bosnyák), Ivan Kelava (horvát)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, ?), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Dusan Brkovics (lejár a szerződése, Vasas), Holman Dávid (Puskás Akadémia), Verpecz István (lejár a szerződése, Paks)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34