Mezőkövesd: a Vasasból érkező csatár három évre aláírt

Vágólapra másolva!
2017.06.19. 17:56
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd a hivatalos honlapján jelentette be Novák Csanád szerződtetését. A Vasastól érkező csatár hároméves megállapodást kötött a borsodi klubbal.

A 22 esztendős támadót az ETO FC Győr is szívesen látta volna a soraiban, ám Drucskó Zoltán, a győriek ügyvezetője a kisalfold.hu-nak néhány nappal ezelőtt elmondta, hogy nem tudnak (és nem is akarnak) annyi pénzt fizetni érte, mint amennyit a Mezőkövesd kínál.Drucskó Zoltán, a győriek ügyvezetője a kisalfold.hu-nak néhány nappal ezelőtt elmondta, hogy nem tudnak (és nem is akarnak) annyi pénzt fizetni érte, mint amennyit a Mezőkövesd kínál.

Novák Csanád az előző szezonban a Vasas kölcsönjátékosaként Gyirmóton szerepelt, ahol 18 NB I-es mérkőzésen három gólt szerzett. A futballista most végleg elhagyta az angyalföldieket, és három évre aláírt a Mezőkövesdhez.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Pillár Róbert (szlovákiai, FK Senica – Szlovákia), Novák Csanád (Vasas)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnok, ?), Engel Alex (Kazincbarcika, ?), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE, ?), Heffler Norbert (Balmazújváros), Mihailo Milutinovics (szerb-magyar, Kozármisleny FC, ?), Rácz Ferenc (ETO FC Győr), Ribánszki László (szlovákiai, Békéscsaba, ?), Vasas Gergő (Nyírbátor, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Béla, Czuczi Márton, Ulysse Diallo (mali, lejár a szerződése), Marko Dinjar (horvát, lejár a szerződése), Dombó Dávid, Tarmo Kink (észt, lejár a szerződése), Orosz Márk (lejár a szerződése), Tóth Bence (lejár a szerződése), Lazar Veszelinovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia, ?), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia, ?), Sós Bence (DVSC, ?), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Molnár Gábor (Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
11 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
18 órája

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21
Ezek is érdekelhetik