NB I: újpesti, és volt FTC-játékos is a Balmazújvárosnál

2017.06.20. 22:17
Tiba István, a Balmazújváros képviselője az NB I-be frissen feljutó gárda első edzése után a klub honlapján árult el néhány érkezőt és távozót, ami a nyári átigazolási időszakot illeti.

„A kölcsönjátékosok, így Balogh Krisztián és Heffler Norbert visszatértek a klubjaikhoz. Kiss Lászlóval közös megegyezéssel szerződést bontottunk, Kapacina Kevin pedig ma csatlakozik a csapatunkhoz” – mondta Tiba István, a Balmazújváros képviselője az első edzés után. Tiba István, a Balmazújváros képviselője az első edzés után.

„Klubunk élni kíván az úgynevezett fiatal-szabállyal. Bízunk benne, hogy tudunk olyan ambiciózus labdarúgókat szerződtetni, akik számára vonzó az NB I, és a teljesítményükkel fel akarják magukra hívni a figyelmet. Haris Attilával már meg is állapodtunk.”

„Ante Batarelo velünk edz, s majd az edzői stáb dönt róla. Viszont már megegyeztünk a szerb támadóval, Nemanja Andriccsal. Rajta kívül is lehetnek még külföldi játékosaink, ha találunk olyanokat, akik egyértelmű erősítést jelentenek, s számunkra megfizethetőek.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gazsi Tamás (Szolnoki MÁV, ?), Istenes Erik (Tiszaújváros), Pintér Norbert (Szolnok, ?), Viscsák György (Tiszaújváros, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Nemanja Andrics (Újpest), Haris Attila (szabadon igazolható, legutóbb Ferencváros), Ante Batarelo (horvát, NK Solin – Horvátország), Takács Péter (Békéscsaba, legutóbb ceglédi kölcsönben, szabadon igazolható)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bokros Tibor (DVSC), Heffler Norbert (Mezőkövesd)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

A BALMAZÚJVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 24., 11.00: Honvéd–Balmazújváros
Balmazújváros–Békéscsaba – az időpont még nem ismert
Balmazújváros–Kazincbarcika – az időpont még nem ismert

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2026.08.12. 23:01

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
2026.08.12. 22:42

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06