FTC: a brazil védő tudja, hogy nagy klubhoz jött

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.22. 12:48
Mint megírtuk, a Ferencváros labdarúgócsapata szerződtette a 23 éves brazil balhátvédet, Marcos Pedrosót. A Figueirensétől kölcsönbe érkező játékos a FradiMédiának elmondta: nagyon boldog, hogy itt lehet, tetszik neki a klub és az ország is, a sikerért pedig mindent megtesz.

„Szeretnék minél jobb játékot nyújtani, és ezzel bajnoki címhez, valamint kupagyőzelemhez segíteni a csapatot. Tudom, hogy a Ferencváros meghatározó csapat itt, remélem, mindenki elégedett lesz velem” – mondta Marquinhos Pedroso.„Szeretnék minél jobb játékot nyújtani, és ezzel bajnoki címhez, valamint kupagyőzelemhez segíteni a csapatot. Tudom, hogy a Ferencváros meghatározó csapat itt, remélem, mindenki elégedett lesz velem” – mondta Marquinhos Pedroso.

A brazil védő hozzátette, a képességeit kamatoztatva szeretné hozzásegíteni a Ferencvárost a bajnoki címhez és a kupagyőzelemhez.

„Leandrót már ismerem, össze is futottunk nemrég, és váltottunk néhány szót. Brazíliából nincs sok emlékem róla, hiszen fiatal játékos vagyok, ő pedig már nagyon régóta játszik Magyarországon. Bízom benne, hogy gyorsan befogadnak a csapattársak. Technikás vagyok, a legnagyobb erősségem talán a fizikumom, ha kell, a legvégsőkig futok és küzdök. Ezeket a képességeimet kamatoztatva szeretném a csapatot sikerekhez segíteni. Rajta akarok lenni azokon a képeken, amik az ünneplés pillanatait örökítik meg, ezért pedig mindent meg fogok tenni.”

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11