NS: Duchatelet nem hátrál meg; Exkluzív interjú Ebouéval – péntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.20. 23:25
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

A már megszokott módon, most is kiemelten foglalkozunk a vizes világbajnokság eseményeivel. A vasárnap rajtoló úszóversenyek előtt Kovács Erika a 200 méter pillangón címvédőként induló Cseh Lászlóval készített interjút, a világklasszis úszó ekképp fogalmazta meg a mottóját: inkább legyek egy távon jó, mint kettőn középszerű. Rác Benedek Balázs – amellett, hogy női válogatottunk Hollandia elleni mérkőzéséről tudósított – Decker Ádámot faggatta, aki még mindig csalódott és dühös volt a magyar–olasz találkozón látott bíráskodás miatt. „Hétezer ember előtt itthon játszunk, és ezt megcsinálják velünk, akkor teljesen felesleges itt lenni. Döntsék el egy asztal mellett, hogy ki a világbajnok, értesítsenek minket, addig meg nyaralunk” – fogalmazott a válogatott védője.

Roderick Duchatelet nem hátrál meg. Az Újpest tulajdonosa csütörtökön sajtóreggeli keretében állt a médiamunkások elé, s nem kertelt: eldöntött kérdésként kezelte az új címert, amely a csapat most bemutatott mezén is feltűnik, az UTE elnökének tiltakozására pedig azt mondja, áll a per elébe, döntsön a bíróság. Csillag Péter írása

Csütörtökön két csapatunk is pályára lépett az Európa-liga selejtezőjében, a nap végére azonban csak a Videoton maradt talpon, a Ferencváros kiesett, ami az első mérkőzések eredménye ismeretében nem meglepő. Helyszíni tudósítások, vélemények, elemzések

Szeli Mátyás exkluzív interjút készített az Arsenal játékosaként 2006-ban BL-döntőt játszó Emmanuel Ebouéval. A mindig vidám elefántcsontparti futballistáról kiderült, hogy már a Buckingham-palotában is mókázott, II. Erzsébet királynőt megnevettette. Az utóbbi hetekben Magyarországon edzett, s mint elmondta, szívesen futballozna nálunk

Sportkrém-mellékletünk tartalmából:Aki tudja, tanítja: Kovács Ágnes a saját útját már megtalálta, most másokét keresi;Mindent a győzelemről: az otthoni családi meccsektől a gyerkőc sikeres megetetéséig;A strandröplabda gyönyörű sportág, de a riporterek rémálma, hiszen nehéz felkészülni belőle

Legfrissebb hírek

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
5 órája

Női pólósainknak a világbajnokon át vezet az út az Eb-döntőbe; Tóth Zita a 20 közé kerülhet

E-újság
2026.02.02. 23:35

A Ferencváros a forduló nyertese; Varga Barnabás majdnem hős lett az AEK-ben

E-újság
2026.02.01. 23:24

Kinek jó az ETO és a Loki döntetlenje? Liu Shaoang kínaiként védhet olimpiai bajnoki címet

E-újság
2026.01.31. 23:53

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Elvesztette veretlenségét, és a rájátszásban folytatja a Ferencváros; Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

E-újság
2026.01.29. 23:58
Ezek is érdekelhetik