DVSC: Holman 700 ezer euróért a Slovanhoz szerződött – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.15. 22:00
null
Holman Dávid a 27-es mezt kapta meg Pozsonyban (Fotó: skslovan.com)
Korábbi információnkat megerősítve a DVSC és a Slovan Bratislava is bejelentette, hogy Holman Dávid a szlovák élvonalban szereplő klubban folytatja pályafutását. A pozsonyiak 700 ezer eurót (213 millió forintot) fizetnek a hajdúságiaknak.

 

A két klub kedden megegyezett egymással a játékos vételáráról, majd Holman Pozsonyba utazott, hogy véglegesítse szerződése részleteit új klubjával.

Miután ez megtörtént, a Debrecen a honlapján bejelentette, hogy eladta a futballistát, majd a szlovák klub is kitette a hírt a honlapjára.

A pozsonyiak azt is bejelentették, hogy 700 ezer eurót fizettek a DVSC-nek Holman játékjogáért, aki négy évre írt alá.

A 24 esztendős középpályás a 27-es mezt kapta meg a Slovannál, és a szombati bajnokin már pályára léphet a Spartak Trnava (Nagyszombat) ellen.

„Értékes labdarúgót szereztünk, Dávid kreatív és intelligens, átlátja a játékot, azt várjuk tőle, hogy megszervezze a támadásainkat. Fél éve figyeltük, már korábban is szerettük volna megszerezni, de csak most sikerült megállapodnunk a klubjával” – mondta Ivan Kmotrík alelnök.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bényei Balázs (Békéscsaba), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Grasshoppers – Svájc, szabadon igazolhatóként), Tisza Tibor (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: Bódi Ádám (Videoton FC)
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Takács Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Bódi Ádám (Videoton), Bognár István (Ferencváros), Iszlai Bence (Haladás), Miha Vidmar (szlovén, NK Radomlje – Szlovénia, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Berdó Péter (Szolnoki MÁV, kölcsön után végleg), Ivan Bobko (ukrán, Csornomorec Odessza – Ukrajna), Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Beitar Jeruzsálem – Izrael), Frank Feltscher (svájci-venezuelai), Haris Handzic (bosnyák, HSK Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Ivan Kelava (horvát, CSM Politehnica Iasi – Románia), Nagy Zoltán (Debreceni EAC, szabadon igazolhatóként), Verpecz István (Paks, szabadon igazolhatóként )
Kölcsönbe távozók: Bokros Tibor (Balmazújváros, ismét kölcsönbe), Kerekes Krisztián (Budafok), Virág Ákos (Ceglédi VSE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ognjen Djelmic (bosnyák), Derick Ogbu Chuka (nigériai)

Legfrissebb hírek

„Tartom magam ahhoz, amit mondtam, és amiért kiállítottak” – négy mérkőzésre tiltották el Bódog Tamást

Labdarúgó NB I
1 órája

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
21 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
21 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53