DVSC: megoldódott a furcsa helyzet, távozik a balhátvéd

2017.08.30. 16:29
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC a hivatalos honlapján erősítette meg a Nemzeti Sport korábbi értesülését, amely szerint Völgyi Dániel távozik a klubtól. A 30 éves balhátvéddel közös megegyezéssel szerződést bontottak.

Annak idején nem kevesebb mint nyolc esztendőt húzott le a Győri ETO-nál, korábbi klubjainál rendszeresen számítottak a játékára, ám most, Debrecenben váratlanul új helyzetben találta magát. Ahogy megírtuk korábban, Völgyi Dániel klubváltása elé nem gördítenek akadályt a Loki vezetői, sőt, szerdán fel is bontották a szerződését közös megegyezéssel.Ahogy megírtuk korábban, Völgyi Dániel klubváltása elé nem gördítenek akadályt a Loki vezetői, sőt, szerdán fel is bontották a szerződését közös megegyezéssel.

A rutinos balhátvéd tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, de azóta összesen nyolc tétmeccsen kapott szerepet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Bényei Balázs (Békéscsaba), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Novota János (szlovákiai, Rapid Wien – Ausztria), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Grasshoppers – Svájc, szabadon igazolhatóként), Tisza Tibor (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönbe érkezők: Bódi Ádám (Videoton FC)
Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Takács Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Varga Kevin (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Bognár István (Ferencváros), Iszlai Bence (Haladás), Miha Vidmar (szlovén, NK Radomlje – Szlovénia, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Berdó Péter (Szolnoki MÁV, kölcsön után végleg), Ivan Bobko (ukrán, Csornomorec Odessza – Ukrajna), Dusan Brkovics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Beitar Jeruzsálem – Izrael), Frank Feltscher (svájci-venezuelai), Gafouroglou Alexisz Richárd (Nyíradony), Haris Handzic (bosnyák, HSK Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Ivan Kelava (horvát, CSM Politehnica Iasi – Románia), Mócsán Erik (Debreceni EAC), Nagy Zoltán (Debreceni EAC, szabadon igazolhatóként), Sütő Balázs (Debreceni EAC), Tóth Márk (Nyírbátori FC), Verpecz István (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Vincze Ákos (Tiszafüredi VSE)
Kölcsönbe távozók: Bokros Tibor (Balmazújváros, ismét kölcsönbe), Kerekes Krisztián (Budafoki MTE), Virág Ákos (Ceglédi VSE), Völgyi Dániel (?)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia), Osváth Attila (Vasas, onnan Puskás Akadémia), Szuk Hjun Dzsun (dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ognjen Djelmic (boszniai), Derick Ogbu Chuka (nigériai)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33