DVSC: Szima Gábor távozhat, görög hajómágnás jöhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.15. 09:07
A Nemzeti Sport értesülései szerint Szima Gábor klubelnök napokon belül távozhat a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-től.

Az ötödik forduló után kijelenthetjük, katasztrofálisan rajtolt a DVSC. Pedig a nyáron joggal reménykedtek a szurkolók, hogy megerősödik a keret. Ehhez képest jelentős erősítés nem érkezett, sőt a gárda elveszítette alapemberét, Dusan Brkovicsot, aki viharos körülmények között távozott. A Nemzeti Sport információi szerint a kispadra visszatérő Herczeg András becsapottnak érzi magát, amiért a klubot irányító gazdasági társaság vezetője szinte semmit sem tett a csapat megerősítéséért, és már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy ilyen feltételek mellett nem adja nevét a kilátástalan vergődéshez.

A 2014-ben átadott Nagyerdei Stadion hétről hétre kong az ürességtől, miközben a csapat rohamtempóban száguld az NB II felé. Úgy tűnik, ezt már a DVSC Futballszervező Zrt.-ben kisebbségi tulajdonos önkormányzat sem nézi tovább tétlenül. A hírek szerint a városvezetőség döntő lépésre szánta el magát. Sok idő nem maradt, hiszen augusztus utolsó napján bezár a hazai átigazolási piac, ha addig nem sikerül megerősíteni a DVSC-t, az ősz végére reménytelen helyzetbe kerülhet.

A megoldás egy tőkeerős befektető bevonása lehet. Ehhez azonban az eddigi többségi tulajdonosnak távoznia kellene. Az szinte bizonyos, hogy Szima Gábor napokon belül távozik, a kérdés az, hogy ki léphet a helyére. A hírek szerint továbbra is képben van a görög hajómágnás, Evangelosz Marinakisz (az Olympiakosz és a korábbi BEK-győztes angol Nottingham Forest tulajdonosa), valamint egy Magyarországon tízmilliárdos üzletekben érdekelt orosz befektetői csoport is. Az biztos, hogy a csapat megerősítéséhez pénzre, sok pénzre lenne szükség. A jelenlegi vezetőség játékospolitikája ugyanakkor annyiban kimerül, hogy aki jön, az ne kerüljön sokba. Úgy fest, egyetlen lehetőség maradt: a változás.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30