Ferencváros: megvan a megegyezés, visszatér a tábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.19. 20:09
null
Megegyezett egymással a ferencvárosi klub vezetősége és a szurkolótábor
Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke a hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy a ferencvárosi klubvezetőség megegyezett a csapat szurkolótáborával, amely a hosszú bojkott után visszatér a stadionba.

„Megegyeztünk! A Ferencváros tábora 2017. 11. 4-én, a Debrecen ellen visszatér. Részletek szerdán. Ferencváros!” – írta Kubatov Gábor a Facebook-oldalára.

A bejelentés alapján a ferencvárosi tábor az NB I 15. fordulójában, a DVSC elleni találkozón veszi majd először birtokba a Groupama Aréna B-szektorát. A mérkőzést november 4-én, 15.30 órától rendezik meg.

Mint ismert, az FTC új stadionját, a Groupama Arénát 2014. augusztus 10-én avatták fel, ám többek között a belépéshez szükséges vénaszkenner miatt ellentét alakult ki a vezetőség és a tábor között, így a szurkolók egy része több mint három évig bojkottálta a zöld-fehérek mérkőzéseit.

A felek ezalatt többször is asztalhoz ültek, ám a tárgyalások eddig nem vezettek eredményre – ezúttal azonban úgy tűnik, sikerült megállapodniuk, és a szurkolók visszatérnek a stadionba.

Kubatov Gábor későbbre ígért részletes tájékoztatást az üggyel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
13 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43