Honvéd: világhírű kapusedző a járt címvédőnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.14. 13:27
John Achterberg, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool holland kapusedzője az NB I-es Budapest Honvédnál járt látogatóban.

Mint azt a piros-feketék honlapjának elárulta, a holland Achterberg pusztán jó barátját és honfitársát, Erik van der Meert (a Honvéd vezetőedzőjét – a szerző) látogatta meg Budapesten.a piros-feketék honlapjának elárulta, a holland Achterberg pusztán jó barátját és honfitársát, Erik van der Meert (a Honvéd vezetőedzőjét – a szerző) látogatta meg Budapesten.

Ám ha már itt volt, a Liverpool kapusedzője megtekintette a címvédő néhány gyakorlását is.

„Kilencedik évemet töltöm a Liverpoolnál. Négy évig a tartalékcsapatnak és az akadémiának voltam a kapusedzője, az elmúlt öt évben pedig a felnőttek kapusait készítem fel” – idézi a szakembert a honvedfc.hu.

„A Honvéd meccsét sajnos nem láttam, de több edzést megnéztem. Jó intenzitású tréningek voltak, melyeken néhány technikás futballistát is felfedeztem. Neveket sajnos nem tudok mondani, nem igazolási szándékkal jöttem. A kicsi, alacsony játékosok jól pörögtek, és a brazil fiúnak, Danilónak a góljai is tetszettek.”

„Érdekes volt látni a kapusoknál a magas színvonalat, úgy, hogy az első számú kapuvédő ugye épp a válogatottnál van. Jó véleménnyel vagyok a magyar kapusokról, Gulácsi Péterrel és Bogdán Ádámmal is volt szerencsém dolgozni – Bogdánnak éppen tegnap a tartottam egy edzést.”

AJohn Achterberggel készült teljes interjút itt olvashatják el!

 

Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
20 órája

A kisvárdai Lippai Tibor már tudja, milyen az „igazi” gól

Labdarúgó NB I
23 órája

A diagnózis: túlsúlyos volt a pesti futball! – íme, az NB I 3. fordulójának válogatottja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16

Kovácsréti duplázott volt csapata ellen, a Vasas fordulatos meccsen győzte le a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 20:22

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49

Elkészült a labdarúgó NB I 9. és 10. fordulójának pontos időrendje

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:23

Még három játékos érkezését jelentheti be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 12:38

Utánpótlás-válogatott középpályást szerződtetett a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 09:59