Emlékezés: Debrecenbe érkezett a Kubala-kiállítás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 18:28
Debrecenbe érkezett Kubala Lászlónak, az FC Barcelona legendás labdarúgójának életét, pályafutását bemutató vándorkiállítás. A Kubala 90 című tárlattal a 90 évvel ezelőtt született kiváló játékos emléke előtt tisztelegnek - hangzott el a pénteki debreceni sajtótájékoztatón.

A tárlat Kovács Barnabás barcelonai főkonzul közbenjárásával érkezett Magyarországra az FC Barcelona múzeumából. A kiállításnak helyet adó Nagyerdei Stadionban a főkonzul elmondta: Kubala László személyét hatalmas tisztelet övezi Barcelonában, nemzeti legendaként, hősként tekintenek rá.

Hozzátette: az FC Barcelona stadionjánál, a Camp Nounál egyedül neki állítottak szobrot, és a klub szurkolói őt választották a 20. század legjobb barcelonai játékosának. Magyarországon kevésbé ismerik a pályafutását, a vándorkiállítás ugyanakkor hozzájárulhat ahhoz, hogy az itthoni futballszerető közvélemény is képet kapjon arról, milyen fantasztikus labdarúgó volt Kubala. Három válogatottban – a magyarban, a csehszlovákban és a spanyolban – is játszott, majd tizenegy évig volt spanyol szövetségi kapitány – tette hozzá a főkonzul.

Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere a 2002-ben elhunyt Kubala Lászlót olyan példaképnek nevezte, akinek az életútját ismerni kell, akire a fiatalok ma is felnézhetnek. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja elmondta: a kiállítást, amely fotókon mutatja be a kivételes tudású játékos karrierjét, hétfőtől két héten át láthatják majd az érdeklődők az egyetem főépületében.

A kancellár kitért arra is, hogy szerkesztőként vállal szerepet abban az ötkötetes, a világ labdarúgását bemutató könyvsorozatban, amelynek szerzői Dénes Tamás, Sándor Mihály és Bába Éva, és amelyben Kubala László életét, pályafutását is részletesen bemutatják majd.

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
13 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
21 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
22 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11
Ezek is érdekelhetik