Bp. Honvéd: Hemingway elnézést kért a „szlovák faluzásért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.15. 13:29
null
George F. Hemingway elnézést kért a „szlovák faluzásért” (Fotó: Nemzeti Sport)
George F. Hemingway, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd elnöke az egyesület Facebook-oldalán értékelte a csapat őszi teljesítményét.

„Az előző szezon után természetesen mindannyiunk számára kis csalódás, hogy az őszi teljesítményünk nem volt annyira potens és eredményes, mint a tavaszi – kezdte George F. Hemingway. – Mindenképp arra törekszünk, hogy csapatunk továbbra is jó teljesítményt nyújtson, s elérjük az idényre kitűzött célunkat, a nemzetközi kupaindulás jogának kiharcolását. Ugyan a lehetőségeink nem határtalanok, Supka Attilával azon dolgozunk, hogy játékosokat találjunk azokra a hiányposztokra, amelyek betöltése szükséges egy szerényebb eredmény elkerüléséhez. Ahol lehet, természetesen az akadémiáról, míg ahol nincs ilyen lehetőség, más forrásból. Mindenesetre stábunk dolgozik a feladat megoldásán.Többek között nyolc-tíz akadémistát is figyelünk.”

A piros-feketék első embere évzáró beszédében emellett bocsánatot kért, hogy néhány napja Marco Rossi távozásával kapcsolatosan azt mondta, Dunaszerdahely egy „szlovák falu”.

„Mindenkitől elnézést kérek ezért az elszólásomért. Senkit sem akartam megbántani. Remélem, meggondolatlan szavaim nem zavarják meg a DAC és a Budapest Honvéd közti barátságot.”

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 19 12 5 2 38–17 +21 41
2. Videoton FC 19 11 5 3 41–22 +19 38
3. Debreceni VSC 19 9 4 6 34–23 +11 31
4. Budapest Honvéd 19 8 4 7 31–30 +1 28
5. Újpest FC 19 6 8 5 26–25 +1 26
6. Diósgyőri VTK 19 7 4 8 32–30 +2 25
7. Paksi FC 19 6 6 7 27–30 –3 24
8. Puskás Akadémia FC 19 6 5 8 26–31 –5 23
9. Vasas FC 19 6 3 10 24–37 –13 21
10. Szombathelyi Haladás 19 6 2 11 19–33 –14 20
11. Balmazújváros 19 4 7 8 24–28 –4 19
12. Mezőkövesd Zsóry FC 19 3 7 9 20–36 –16 16
Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
3 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
4 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17