DVSC: román és török csapat vinné a kameruni támadót?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.28. 11:21
A haon.hu a romániai sajtóra hivatkozva arról számolt be, hogy több román, valamint egy török klub is szerződtetné Justin Mengolót, a labdarúgó NB I-es Debrecen támadóját.

A kétszeres kameruni válogatott Justin Mengolo a 2017–2018-as szezonban eddig összesen 17 mérkőzésen lépett pályára, ezeken ötször volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is.

A haon.hu a sport.ro állítására hivatkozva írja, miszerint a román élvonal listavezetője, a CFR Cluj, valamint a Craiova is szerződtetné a DVSC támadóját. Mengolóért állítólag török együttes is érdeklődik, ám konkrét csapatról nem tudni.

Mint a portál említi, a két román együttes egyelőre az idény végéig venné kölcsönbe Mengolót, akinek egyébként 2020 nyaráig van érvényes megállapodása a Debrecennel. Az esetleges váltás kapcsán arról lehet olvasni, hogy a játékos az új klubjában akár havi tízezer eurót is kereshetne.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Karol Mészáros (szlovákiai, Haladás, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Szilvási Péter
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Justin Mengolo (kameruni)

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
17 órája

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34