NS: Kemény elégedett lehet; Balajcza visszavett az egóból – szerda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.12.26. 22:47
A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk!



Bognár István számára csalódást hozott a ferencvárosi időszak, mindössze nyolc bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz a csapatban. Ezért aztán nem meglepő, hogy kapott az alkalmon, s visszatért Mezőkövesdre, ahol 2012 és 2014 között már futballozott. Hogy mi volt a probléma az Üllői úton, arról a középpályás nem akart beszélni, ugyanis immár csakis előre tekint. Nem lesz könnyű dolga persze új klubjában sem, hiszen a kövesdiek kieső helyen állnak. Hogy miként várja a folytatást a 26 éves játékos, kiderül írásunkból.

Tizenegy éve dolgozik Kuvaitban kapusedzőként Elbert András. A Bp. Honvéd és a BVSC egykori kapuvédője a nyáron még az al-Arabitól tért haza szabadságra, ám ősztől már az al-Sahelnél folytatta, mert előző klubjánál – az ígéretek ellenére – nem tartottak igényt a munkájára. Az arab ország nem tartozik a sportág elitjéhez, de a szakember büszke rá, hogy több tanítványa eljutott a felnőtt és az olimpiai válogatottságig. Lapunknak a tréner elmondta, tisztában van azzal, hogy itthon nemigen forog a neve, mégis bízik benne, hogy egyszer még magyar együttesnél is bizonyíthat.

Balajcza Szabolcs az élvonalbeli Újpesttől került a másodosztályú Siófokhoz, és kezdetben azt gondolta, elég annyit edzenie, amennyit jónak lát. Gyorsan belátta azonban, hogy ez nem így van, és váltott. Az új edző, Varga Attila az egész csapatot rendbe tette, ennek köszönhető, hogy a legutóbbi hét mérkőzésen 13 pontot szereztek, s elmozdultak a kieső helyről. Hogy járt-e a távozása óta a Megyeri úton a kapus, és volt-e olyan döntése, amelyet megbánt az újpesti időszakban, kiderül interjúnkból.

Kemény Dénes elégedett lehet a 2017-es esztendővel. Amióta ugyanis ő a vízilabda-szövetség elnöke, most először ért el jelentős eredményt a nemzeti porondon magyar klubcsapat és a nemzeti együttes. A Nemzeti Sportnak adott interjúban a korábbi sikerkapitány arról is beszélt, hogy nem zavarja, ha vannak légiósok a klubokban, azon viszont változtatna, hogy a magyar állampolgárságot kapó pólósok a nyári időszakban rivális válogatottak tagjaiként nekünk lődözzék a gólokat.

Bognár István számára csalódást hozott a ferencvárosi időszak,
mindössze nyolc bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz a csapatban. Ezért aztán nem meglepő, hogy kapott az alkalmon, s visszatért Mezőkövesdre, ahol 2012 és 2014 között már futballozott. Hogy mi volt a probléma az Üllői úton, arról a középpályás nem akart beszélni, ugyanis immár csakis előre tekint. Nem lesz könnyű dolga persze új klubjában sem, hiszen a kövesdiek kieső helyen állnak. Hogy miként várja a folytatást a 26 éves játékos, kiderül írásunkból.

Tizenegy éve dolgozik Kuvaitban kapusedzőként Elbert András. A Bp. Honvéd és a BVSC egykori kapuvédője a nyáron még az al-Arabitól tért haza szabadságra, ám ősztől már az al-Sahelnél folytatta, mert előző klubjánál – az ígéretek ellenére – nem tartottak igényt a munkájára. Az arab ország nem tartozik a sportág elitjéhez, de a szakember büszke rá, hogy több tanítványa eljutott a felnőtt és az olimpiai válogatottságig. Lapunknak a tréner elmondta, tisztában van azzal, hogy itthon nemigen forog a neve, mégis bízik benne, hogy egyszer még magyar együttesnél is bizonyíthat.

Balajcza Szabolcs az élvonalbeli Újpesttől került a másodosztályú Siófokhoz, és kezdetben azt gondolta, elég annyit edzenie, amennyit jónak lát. Gyorsan belátta azonban, hogy ez nem így van, és váltott. Az új edző, Varga Attila az egész csapatot rendbe tette, ennek köszönhető, hogy a legutóbbi hét mérkőzésen 13 pontot szereztek, s elmozdultak a kieső helyről. Hogy járt-e a távozása óta a Megyeri úton a kapus, és volt-e olyan döntése, amelyet megbánt az újpesti időszakban, kiderül interjúnkból.

Kemény Dénes elégedett lehet a 2017-es esztendővel. Amióta ugyanis ő a vízilabda-szövetség elnöke, most először ért el jelentős eredményt a nemzeti porondon magyar klubcsapat és a nemzeti együttes. A Nemzeti Sportnak adott interjúban a korábbi sikerkapitány arról is beszélt, hogy nem zavarja, ha vannak légiósok a klubokban, azon viszont változtatna, hogy a magyar állampolgárságot kapó pólósok a nyári időszakban rivális válogatottak tagjaiként nekünk lődözzék a gólokat.

 

Legfrissebb hírek

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
10 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
2026.09.24. 23:28

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
2026.09.23. 23:47

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Temesvári Attila a szerencsében is bízik a Fradi ellen; Elhunyt Sandro Mazzola; Somogyi Ádám Bilbaóban bizonyíthat

E-újság
2026.09.19. 23:45