Bp. Honvéd: aláírt a volt NBA-sztár rokona – hivatalos

2018.01.27. 19:13
null
Tonci Kukoc a Budapest Honvédnál folytatja (Fotó: honvedfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Tonci Kukocot.

 

A 27 éves horvát védő a Hajduknál kezdte pályafutását, azóta megjárta többek között a Bresciát, a CSZKA Szófiát és a Livornót is – Tonci Kukoc legutóbb a bosnyák Zrinjski Mostarnál szerepelt, ám január elsején szabadon igazolhatóvá vált. Kukoc a piros-feketék tájékoztatása szerint két és fél évre írt alá a Budapest Honvédhoz.

A játékos egyébként a korábbi NBA-sztár (és nem mellesleg háromszoros bajnok) Toni Kukoc unokaöccse.

A klub honlapján egyúttal az is olvasható, hogy a másik próbajátékostól, az észt Artjom Artjunintól elköszönt a Honvéd.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Tonci Kukoc (horvát, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Heffler Tibor (Ceglédi VSE)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Erdélyi Botond (Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Akeem Latifu (nigériai, felmondással megszűnt a szerződése, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Laczkó Zsolt (Paksi FC – szerződést bontott)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kadima Kabangu (kongói), Villám Balázs (Gyirmót)

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
18 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
18 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22