DVTK: az argentin még marad, az uruguayitól elköszöntek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.26. 16:47
A Diósgyőr labdarúgócsapata elköszönt az uruguayi Bruno Sellanestől, a szintén próbajátékon lévő Hursán György és az argentin Iago Borges viszont még bizonyíthat.

A három próbajátékos január 14-én együtt kezdte meg a téli felkészülést a DVTK játékosaival. Azóta kiderült, hogy Bruno Sellanes nem lesz a Diósgyőr labdarúgója, a másik két fiatalember viszont még kaphat szerződést a klubtól.

„Hursán György betegsége után visszatért hozzánk és délután már a csapattal együtt edz, jó esély van arra, hogy meg tudja majd magát mutatni vasárnap is. A két dél-amerikai próbajátékos közül Bruno Sellanestől már elköszöntünk és további sok sikert kívántunk neki. A másik srác, Iago Borges még néhány napot marad, így elképzelhető, hogy ő is pályára lép a rimaszombatiak ellen, de egyelőre nem ígérhetek semmit” – idézi Bódog Tamás szakmai igazgatót a dvtk.eu.

„Amellett, hogy rendesen dolgozott mindenki, jókedvűen teltek a Magas-Tátrában eltöltött napok. Próbáltuk a sífutással és a biatlonnal feloldani azt a monotonitást, ami ilyenkor a játékosoknál jelentkezni szokott. Így a munka is könnyebben ment, és többet is tudtunk elvégezni, mint egy egyszerű futó edzőtáborban. A fiúk hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok, mindenki odatette magát, senki nem panaszkodott a nagy terhelés miatt" – mondta Bódog Tamás a klub honlapjának.

A szakmai igazgató elmondta, nem tartott a fokozott sérülésveszélytől, elmondása szerint az edzőközpontban egy tréningen ugyanúgy megsérülhet bárki.

„Mivel más a mozgás, és legtöbbjüknek a síléc is szokatlan volt, így néha látványosabb esések voltak, de mindenki tudott vigyázni magára, így igazi veszély nem volt benne. Azért ez nem óriás-műlesiklás volt, hanem sífutás, ahol nem érkeznek akkora lendülettel, így nem is tudtak akkorát esni. Ugyanakkor az egyensúlyzavar kiütközött egy-két játékosnál, amikor kanyarodni kellett, többek között nálam is. Én úgy gondolom, hogy pont ezek a vicces jelenetek voltak azok, amik feloldották a komor-monoton hozzáállást a munkához" – tette hozzá.

Az együttes tagjai csütörtökön pihenőt kaptak, pénteken egy, szombaton két edzésen vesznek részt, vasárnap pedig már felkészülési meccsen szerepelnek. Ezt követően a következő hét elején még hazai edzések várnak a futballistákra, majd február elsején Törökországba utaznak, ahol füves pályán tudnak gyakorolni – és ahol három mérkőzésen lépnek pályára.

Bódog elmondása szerint lassan véget ér az állóképesség fejlesztésének időszaka, és áthelyeződhet a hangsúly a taktikai elemek gyakorlására.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Dusan Brkovics (szerb, FC Riga – Lettország), Szerhij Sesztakov (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Iago Borges (argentin, Club Atlético Douglas Haig – Argentína, próbajáték), Hursán György (1860 München – Németország, próbajáték)
Távozók: Kitl Miklós (Dorogi FC), Nemes Milán (BFC Siófok), Oláh Bálint (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

A DIÓSGYŐR TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 14.
Edzőtábor: január 21–24., Magas-Tátra (Szlovákia); február 1–11., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 28., 11.00: Diósgyőr–MSK Rimavská Sobota (Rimaszombat, szlovákiai)
Február 3., 15.00: Belek: Diósgyőr–FC Pristhina (koszovói)
Február 6., 10.00: Belek: Diósgyőr–Rubin Kazany (orosz)
Február 10., Belek: Diósgyőr–?
Február 17.: Diósgyőr–Debrecen

Legfrissebb hírek

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
9 órája

Női kézi: Győri-Lukács és Márton Gréta is visszatért a válogatott keretébe

Kézilabda
14 órája

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04