Videoton: hivatalosan is bejelentették a macedón középpályást

2018.01.18. 22:15
null
Boban Nikolov a Videotonnal is a csúcsra tör (Fotó: vidi.hu)
Az NSO is megírta korábban, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton szerződteti Boban Nikolovot. A fehérvári klub csütörtökön hivatalosan is bejelentette a macedón válogatott középpályást.

 

A hatszoros macedón válogatott Nikolov Szkopjében csapattársa volt Sztefan Szpirovszkinak, a Ferencváros légiósának. Nikolov Hagi akadémiáján nevelkedett, majd az FC Viitorul játékosa volt. 2015 nyarán igazolt a Vardarhoz, melynek színeiben 78 meccsen 11 gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt jegyzett.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Videoton FC-hez igazoltam. Szeretném már most leszögezni, azzal a határozott céllal érkeztem, hogy bajnok legyek a Vidivel. Ennek eléréséhez minden körülmény adva van, a játékosállomány, a szakmai stáb és az infrastruktúra is kiváló. A váltásban döntő szerepet játszott, hogy a felvázolt projekt vonzó számomra, így nem is haboztam sokáig. Az ősszel nagy bravúrt hajtottunk végre a Vardar Szkopjéval, hiszen sikerült bejutnunk az Európa-liga csoportkörébe, ami egy fiatal labdarúgónak különösen nagy élmény. Biztos vagyok benne ugyanakkor, hogy nem ez volt az utolsó alkalom pályafutásom során, amikor a főtáblán játszhattam, Székesfehérváron még jobb esélyekkel indulhatunk majd el a nemzetközi kupaőszhöz vezető úton” – fogalmazott Boban Nikolov a honlapnak.

Nikolov a Videoton harmadik téli igazolása Tomás Tujvel és Huszti Szabolcs után.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők:
Huszti Szabolcs (Csangcsun Jataj – Kína), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd), Boban Nikolov (macedón, Vardar Szkopje – Macedónia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek:Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Radoszav Petrovics (szerb, Sporting CP – Portugália)
Távozók: Barczi Dávid (Vasas, szabadon igazolhatóként), Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Fejes András (érdeklődnek iránta: Debrecen, Mezőkövesd, Paks), Ezekiel Henty (nigériai, érdeklődnek iránta: Slovan Bratislava – Szlovákia, Göztepe – Törökország), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődik iránta: Slovan Bratislava – Szlovákia), Szolnoki Roland

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07