FTC: eldőlt, Nagy Dominik visszatért – hivatalos

2018.02.02. 08:29
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy visszatér Nagy Dominik Lengyelországból. A középpályás egy évre kölcsönbe érkezett.

Ahogy korábban elsőként jeleztük, a Ferencváros már januárban nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze Nagy Domniniket, de akkor befutott a belga Standard Liege ajánlata. Ezért két hetet csúszott a középpályás átigazolási ügye. Úgy tudjuk, szóban elfogadták a lengyelek a belga ajánlatot is, de amikor a feltételeket írásban is rögzítették, kifogásaik akadtak a varsóiaknak, ezért nem került sor szerződéskötésre.Ahogy korábban elsőként jeleztük, a Ferencváros már januárban nagyon közel volt ahhoz, hogy megszerezze Nagy Domniniket, de akkor befutott a belga Standard Liege ajánlata. Ezért két hetet csúszott a középpályás átigazolási ügye. Úgy tudjuk, szóban elfogadták a lengyelek a belga ajánlatot is, de amikor a feltételeket írásban is rögzítették, kifogásaik akadtak a varsóiaknak, ezért nem került sor szerződéskötésre.

Így viszont a Fradi képletesen a második csatát nyerte meg ezen a télen egy belga klubbal szemben, hiszen Joseph Paintsilt pedig a Genk ajánlata ellenére sikerült megtartaniuk a zöld-fehéreknek.

Nagy Dominik a 2016–2017-es idényben, tavasszal 12 mérkőzésen négy gólt szerzett a lengyel élvonalban, jól teljesített a bajnokságot nyerő varsóiaknál. Utána azonban a klub tájékoztatása szerint problémák adódtak a hozzáállásával, amiért kétszer is a tartalékokhoz száműzték. Az új vezetőedző, Romeo Jozak szeptemberi érkezését követően szorult fokozatosan háttérbe, az első fél évadban már csak kilenc bajnokin játszott, ebből a Jacek Magierát váltó trénernél mindössze háromszor. Októberben szerepelt mindeddig utoljára a felnőttcsapatban, és az már ősszel eldőlt, hogy a tavaszra kölcsönadják.

A Ferencváros péntek reggel hivatalos honlapján jelentette, hogy Nagy Dominik visszatért kölcsönbe, a válogatott középpályás egy évre írt alá.

„Jó érzés újra itthon lenni, főleg a Ferencvárosban – idézi Nagy Dominikot a Fradi Média. – Szép sikerekkel távoztam egy éve, remélem, újra hasonlókat fogok átélni. Szinte minden mérkőzését láttam a csapatnak. Örülök neki, hogy összeért a csapat, remek játékosok alkotják, ez fontos nekem is, hiszen lesz konkurenciaharc. Ezáltal még tovább tudok fejlődni. Volt egy kis játékkiesésem, így szeretnék újra játékba lendülni, és azt a magabiztos futballt mutatni, amit Lengyelországba igazolásom előtt. Azon leszek, hogy minél több gólt szerezzek, és hogy gólpasszokkal is segítsem az együttest. Szeretem a konkurenciát, ezáltal válok jobb játékossá és a csapat is fejlődik. A cél a bajnoki cím. Mindent meg fogok tenni azért, hogy segítsem a csapatot."


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Dejan Georgijevics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Roman Bezjak (szlovén, Darmstadt – Németország)
Távozók: Bognár István (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
13 órája

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik