Vasas: nem súlyos a szombaton lecseréltek sérülése

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.18. 12:46
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I tavaszi rajtjára készülő Vasas 2–1-re kikapott a Soroksártól, ráadásul Vít Benest és Egerszegi Tamást is sérülés miatt kellett lecserélni. A legfrissebb hírek szerint úgy tűnik, mindketten ott lehetnek a Videoton elleni mérkőzésen.

A Vasas honlapjának beszámolója szerint Benes a combját fájlalva hagyta el a pályát, de nem komoly a sérülése, így nem lesz akadálya annak, hogy egy hét múlva pályára lépjen Felcsúton. honlapjának beszámolója szerint Benes a combját fájlalva hagyta el a pályát, de nem komoly a sérülése, így nem lesz akadálya annak, hogy egy hét múlva pályára lépjen Felcsúton.

Egerszegit már az első félidő hajrájában le kellett cserélni, neki a sarka gyulladt be, amivel pár napot pihenni kényszerül, ám az ő játékára is van esély a Videoton ellen.

A szünetben térdfájdalmak miatt ki kellett állniaSzivacski Donátnak is. Az ő állapotáról a vizsgálatok után lesz információ. Hiányzott a Soroksár elleni kezdőcsapatból Berecz Zsombor, a középpályás nagyon erős migrénes fejfájás miatt nem volt bevethető.

Legfrissebb hírek

A DAC döntetlent játszott az Austria Wiennel

Minden más foci
2026.01.26. 16:45

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Berecz Zsombor: Földöntúli bravúr lenne a bennmaradás, de…

Labdarúgó NB I
2026.01.22. 14:32

Női pólóválogatottunk négy góllal megverte a világbajnok görögöket

Vízilabda
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Ötgólos vereséget szenvedett női válogatottunk az amerikaiak ellen

Vízilabda
2026.01.17. 17:50
Ezek is érdekelhetik