MLSZ: másfélmillió forintos büntetés a Debrecennek

Vágólapra másolva!
2018.04.19. 16:16
null
Fizetnie kell a DVSC-nek a szurkolói miatt (Fotó: Szabó Miklós)
Másfél millió forintra büntette a Debreceni VSC-t a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága a csütörtöki ülésén.

 

Az indoklás szerint a hajdúsági klub szurkolói – visszaesőként – jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközt vittek be, majd használtak múlt szombaton a Ferencváros elleni mérkőzés alatt, és az ellenfelet is szidalmazták.

A találkozó kapcsán az MLSZ a Ferencvárost is megbüntette: a fővárosi klubnak 200 ezer forintot kell befizetnie „szurkolóinak minimális mennyiségű pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért, valamint másokat megbotránkoztató magatartásáért”.

Szurkolói viselkedése miatt ugyancsak 200 ezer forintot kell fizetnie a Budapest Honvédnak.

A fegyelmi bizottság még a keddi ülésén egy bajnoki találkozóra eltiltotta Herczeg Andrást, a Debreceni VSC vezetőedzőjét.

 

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
12 órája

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
14 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 17:28

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45
Ezek is érdekelhetik