FTC: elengedték Blazicot, nem játszik az utolsó fordulóban

2018.05.28. 16:45
null
Blazic kihagyja az utolsó bajnokit (Fotó: Tumbász Hédi)
Ismét meghívót kapott Szlovénia felnőtt labdarúgó-válogatott keretébe az elmúlt hetekben nagyszerű formában futballozó Miha Blazic, a Ferencváros védője.

Délnyugati szomszédunk június 2-án Montenegró ellen játszik felkészülési mérkőzést, éppen aznap, amikor a zöld-fehérek az NB I utolsó fordulójában a Balmazújvárossal találkoznak. A Ferencvárosnál úgy döntöttek, Blazic ott lehet hazája nemzeti válogatottjánál.

„Leültünk beszélgetni Mihával, és abban maradtunk, hogy holnap elutazhat a válogatotthoz. Nagy lehetőség számára, hogy bemutatkozhat a nemzeti csapatban, míg a mi pozíciónkon már nem tud jelentősen változtatni a balmazújvárosi mérkőzés. Miha nagyszerű szezont játszott, és boldog volt, hogy gondoltak rá a nemzeti csapatban. Június 11-én pedig visszatér, és a keret többi tagjával együtt kezdi meg a felkészülést a következő idényre" – idézi Thomas Doll vezetőedzőt a Ferencváros hivatalos honlapja.

Blazic idén tavasszal is kapott már meghívót, de végül a márciusi két mérkőzésen nem került be a meccskeretbe.

„Minden játékos álma, hogy hazája válogatottjában játszhasson. Nagyon bízom benne, hogy pályára léphetek szombaton, nagy lépés lenne a karrieremben. Nagyon hálás vagyok Thomas Dollnak és az edzői stábnak, hogy elengednek, az új szezonban pedig ismét mindent megteszek majd a Fradi sikeréért" – örvendezett a szlovén védő.

Miha Blazic tavaly a nyári átigazolási időszak utolsó napján érkezett a Ferencvároshoz, s a Vasas elleni 8. fordulóban lejátszott bajnoki kivételével a IX. kerületiek összes mérkőzését végigjátszotta: 24 bajnokin hétszer volt eredményes, az utolsó hat fordulóban négyszer.

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
10 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
20 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
Tegnap, 13:50

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27