Női NB I: az alapember búcsút intett, a DVTK megverte az MTK-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.13. 15:29
A DVTK hazai pályán 3–1-re megverte a címvédő MTK-t a női labdarúgó NB I felsőházi rájátszásának záró mérkőzésén.

A diósgyőri együttesben már nem lépett pályára az amerikai Gabrielle Veldman, aki a közelmúltban tájékoztatta Fórizs Sándor vezetőedzőt arról, hogy felvételt nyert az Indianai Egyetemre, ahol három évig fizioterapeutának tanul majd, ezért felfüggeszti a légióskarrierjét, és a tanulmányaira összpontosít. A 23 esztendős játékos télen érkezett a DVTK-hoz, és nyolc bajnoki mérkőzésen négy góllal segítette a csapatot, míg a Magyar Kupában két meccsen háromszor talált be.

Az MTK elleni győzelmének köszönhetően a DVTK a harmadik helyen fejezte be a rájátszást, így pályaelőnyből várhatja a Győr elleni bronzcsatát.

A címvédő kék-fehérek a Ferencvárossal csapnak össze a bajnoki döntőben, a párharc első mérkőzésére csütörtökön (május 17.) 16 órától kerül sor.

NŐI NB I
Rájátszás, 6. forduló
Felsőház

DVTK–MTK 3–1 (Olar 5., Boros 45., Turányi 47. – öngól, ill. Szabó Zs. 39.)

Csütörtökön játszották
ETO FC Győr–Ferencváros 2–2 (Sipos L. 15., 84., ill. Poljak 49., Szabó V. 68.)

A FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencváros 20
16 3
1
69–18 +51 51
2. MTK
20
10
4
6
43–24+1934
3. DVTK
20
10
2
8
44–26
+18
32
4. ETO FC Győr
20
9
4
7
34–25+9
31

 

Legfrissebb hírek

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Az MTK nem tudta legyőzni otthon az Astrát, az FTC hét góllal nyert a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.26. 20:12

Hivatalos: a Benficánál folytatja pályafutását a magyar válogatott középpályása

Légiósok
2026.08.25. 22:27

Továbbra sem kapott gólt a hibátlan MTK, az ETO legyőzte a Puskás Akadémiát a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 19:54

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Tiszakécske is leiskolázta a DVTK-t

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23

Az idén már nem játszhat Csányi Dia, a vb-selejtezőket is kihagyja

Magyar válogatott
2026.08.17. 14:52