Vasas: alternatívát kínálnak a Fáy utcai akadémistáknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 19:13
Az elmúlt napokban már több cikkünkben is beszámoltunk arról, hogy a jövőben nem működik együtt a Vasas FC és az élvonalbeli labdarúgócsapat utánpótlását adó Vasas Kubala Akadémia. Korábbi értesülésünket hétfőn megerősítette a Vasas SC is, amelynek a létesítményeit használja a Vasas Akadémia Kft. működtette Vasas Kubala Akadémia. Később az Akadémia is reagált a kialakult helyzetre, majd most a Vasas FC közleményben jelezte, alternatívát kínálnak a Fáy utcai akadémistáknak.

„A Vasas Sport Club a tegnapi nap folyamán kiadott közleményében egyértelművé tette, hogy a Vasas FC-hez kapcsolódó labdarúgó-utánpótlás a 2018–2019-es szezonban Vasas Kubala néven folytatja tevékenységét a Fáy utcában. Tegnap még az alternatívák között szerepelt a Vasas Akadémia Kft. többségi tulajdonának átvétele, de ez a Vasas Akadémia Kft. által megjelentett mai közlemény alapján már nem valósulhat meg.„A Vasas Sport Club a tegnapi nap folyamán kiadott közleményében egyértelművé tette, hogy a Vasas FC-hez kapcsolódó labdarúgó-utánpótlás a 2018–2019-es szezonban Vasas Kubala néven folytatja tevékenységét a Fáy utcában. Tegnap még az alternatívák között szerepelt a Vasas Akadémia Kft. többségi tulajdonának átvétele, de ez a Vasas Akadémia Kft. által megjelentett mai közlemény alapján már nem valósulhat meg.

A fennmaradó két alternatíva kapcsán a következő két hétben a Vasas FC, a Vasas SC, az NB I-es licencben közreműködő Gerrzo Kft., valamint a további támogató partnerek egyeztetéseket folytatnak.

A cél az, hogy olyan struktúrát és szakmai koncepciót dolgozzanak ki, amely hosszú távon vonzó lehet azoknak a játékosoknak és szakembereknek, akik a Vasas égisze alatt, a Fáy utcában kívánják folytatni a tevékenységüket” – olvasható a Vasas FC közleményében.

 

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Szenvedett a Vasas hazai pályán, de végül így is legyőzte a Tiszakécskét

Labdarúgó NB II
2025.08.25. 21:56

Óriásit küzdve győzte le a Karcag a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

Csákvári bravúr a Fáy utcában

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:50

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Hét játékosát is kitette az első csapat keretéből a Vasas – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 17:45
Ezek is érdekelhetik