MLSZ: jelentősen kevesebb bírói hiba az NB I-ben

MTI MTIMTI MTI
2018.06.15. 14:47
A nemrég befejeződött NB I-es futballszezonban jelentősen csökkent a súlyos játékvezetői tévedések száma a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának hivatalos statisztikái szerint.

A MLSZ-ben Puhl Sándor és Hanacsek Attila, a testület tagjai egy háttérbeszélgetés keretén belül számoltak be többek között a bírók felkészítéséről, teljesítményértékeléséről, a képzési rendszerről és a szakma nehézségeiről.

Az első osztályban tevékenykedő profi kerettel kapcsolatban hangsúlyozták, egyetlen klubnál sincs olyan szigorú teljesítményértékelés, mint náluk, a játékvezetőkről egy-egy mérkőzés után tizenegy oldalas jelentés készül, amelyben minden egyes pozitív vagy negatív ítéletét feljegyeznek. A két szakember szerint ezek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a játékvezetők a 2017–2018-as idényben kevesebb súlyos hibát vétettek az OTP Bank Ligában. A bírókat alapvetően a következő szempontok alapján értékelik: szabályalkalmazás, fegyelmezési tevékenység, fizikai felkészültség, egymás közti kommunikáció és személyiség.

A profi játékvezetőknek a hétvégi mérkőzéseken nem ér véget a feladatuk, hiszen edzéseiket is folyamatosan figyelik – különböző technikai eszközökkel –, valamint hétről hétre a kijelölt megyékben időközönkénttovábbképzéseket kell tartaniuk az alacsonyabb osztályokban tevékenykedőknek.

A háttérbeszélgetésen szóba került a videobíró alkalmazása is, a rendszer igazi nagy tornán a mostani világbajnokságon debütál. Puhl Sándor a rendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy segítheti a játékvezetőt a fontos döntések meghozatalában, például szabályos volt-e a gól vagy nem, büntetők megítélésében vagy elmaradásában, kiállítások eldöntésében vagy játékosok beazonosítása esetén. Jelezte, fontos hangsúlyozni, hogy nem a videobíró hanem a játékvezető dönt vitatott esetekben, a videobíró legfeljebb ajánlást tesz vagy felhívja a figyelmet. Ugyanakkor meg kell jegyezni azt is, volt arra példa, hogy egy-egy esetben a felvétel megtekintése után sem lehetett egyértelműen megítélni a vitatott esetet, ráadásul elveheti a játék emocionális szépségét is – hívta fel a figyelmet.

A játékvezetés magyarországi helyzetéről szólva megjegyezték, nehéz helyzetben van az MLSZ, ugyanis amíg a futballcsapatok száma jelentősen nőtt az elmúlt években, a bírói létszám csökkent. Hozzátették, a szervezet többek között díjazás növelésével, valamint számos programmal, például a Palotai Károly tehetségkutató és gondozó programmal próbálja kiválasztani és megtartani a tehetségeket.

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB II sorsolása, a DVTK Nagykanizsán kezd

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:59

Az új idényben OTP Bank Liga lesz a labdarúgó NB I hivatalos neve

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 14:30

Vági Márton: Az MLSZ gazdálkodása biztos lábakon áll

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 08:33

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Horváth Dávid veszi át Kemenes Szabolcs helyét az U17-es és az U19-es válogatottnál – hivatalos

Magyar válogatott
2026.06.01. 11:29

NS-infó: a fiatal- és a magyarajánlásról tárgyalt az MLSZ – Gómez és Corbu már nem számít hazai játékosnak

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 09:18

Válogatott: sportpszichológussal bővült a szakmai stáb

Magyar válogatott
2026.05.29. 15:33
Ezek is érdekelhetik