NB I: az Újpest az első, a Fradi és a Vidi a tabella legvégén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.06.15. 13:15
Vámos Tibor az MLSZ Grassroots, Fair Play és Kisebbségi Bizottságának elnöke – ahogy ezt az őszi szezon végezetével is megtette – eljuttatta lapunknak az NB I-es fair play verseny végeredményét tartalmazó tabellát. 

Az egykori FIFA asszisztens játékvezető elmondta, hogy az általa vezetett bizottság már elemezte a listát, és jónak tartja annak minél széleskörűbb nyilvánosságra hozatalát a fair play elv érvényre juttatása, a fair play magatartásforma népszerűsítése érdekében.

A fair play listán az Újpest FC végzett az első helyen, a lila-fehérek úgy játszották végig a bajnokságot, hogy egyetlen piros lapot sem kaptak. A Balmazújváros lett a második, a Mezőkövesd a harmadik a rangsorban. A Videoton és Ferencváros az utolsó két pozícióban zárt – ha ebből az aspektusból nézzük, sportszerűtlen csata folyt a bajnoki címért…

A fair play listán az Újpest FC végzett az első helyen, a lila-fehérek úgy játszották végig a bajnokságot, hogy egyetlen piros lapot sem kaptak. A Balmazújváros lett a második, a Mezőkövesd a harmadik a rangsorban. A Videoton és Ferencváros az utolsó két pozícióban zárt – ha ebből az aspektusból nézzük, sportszerűtlen csata folyt a bajnoki címért…

A FAIR PLAY LISTA VÉGEREDMÉNYE
1. Újpest FC
7.80
2. Balmazújváros 7.68
3. Mezőkövesd 7.54
4. Haladás 7.52
5. Debreceni VSC 7.50
6. Puskás Akadémia 7.48
7. Paksi FC 7.46
8. Vasas FC
7.46
9. Bp. Honvéd 7.25
10. Diósgyőri VTK 7.17
11. Ferencváros 6.98
12. Videoton FC
6.96

 

Legfrissebb hírek

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
3 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
9 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:44

Hajnal Tamás szerint idén csak később alakul ki a Ferencváros végleges kerete

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 17:58

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
2026.05.19. 19:02
Ezek is érdekelhetik