NB I: kinevezték a Puskás Akadémia új edzőjét

Vágólapra másolva!
2018.06.07. 12:57
null
Benczés Miklós kettő plusz egy éves szerződést írt alá (Fotó: Pfla.hu)
Kinevezte új edzőjét a Puskás Akadémia FC labdarúgócsapata: ahogy azt korábban megírtuk, a távozó Pintér Attila helyét a Pintérhez hasonlóan salgótarjáni születésű Benczés Miklós vette át, aki 2012 és 2015 között már dolgozott a felcsúti klub élén.

 

 

Az 1969-ben Salgótarjánban született szakember edzői pályafutását Diósgyőrben kezdte el, ahol 2010 és 2012 között az első csapatot is irányította. A Puskás Akadémiához 2012 nyarán került, az első szezonjában mindjárt az élvonalba vezette, a következő két évadban az első osztályban tartotta a csapatot.

2015 nyarán távozott, dolgozott a Mezőkövesdnél, majd 2016-tól mostanáig a DVTK regionális utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett.

Benczés Miklós kettő plusz egy éves szerződést írt alá.

Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
14 órája

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
19 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:31

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Az edzőváltások tele: Alonso, Amorim és Maresca is távozott – jogosan?

Képes Sport
2026.01.30. 09:12
Ezek is érdekelhetik