FTC: profi szerződést kötöttek két ifjú labdarúgóval

2018.07.13. 17:56
Két fiatal labdarúgó, Pintér Dániel és Iyinbor Patrick profi szerződést kötött a Ferencvárossal – írja péntek délutáni hírében a hivatalos klubhonlap, a fradi.hu.

Pintér Dániel 2002. május 22-én született, Hódmezővásárhelyen kezdte az ifistaéveit, és 2015-ben került a Ferencváros kötelékébe.Pintér Dániel 2002. május 22-én született, Hódmezővásárhelyen kezdte az ifistaéveit, és 2015-ben került a Ferencváros kötelékébe.

„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam a szerződésemet a Ferencvárossal, Magyarország legjobb csapatával. A gyorsaságom és az egy az egy elleni játékom a fő erényem, a jobb és a bal szélen, valamint centerben is tudok játszani. Az U17-eseknél kezdem a következő szezont, utána meglátjuk, felkerülök-e az U19-esek közé” – idézi a klubhonlap Pintért.

Iyinbor Patrick 2002. január 7-én született, az Újpest, majd a Testvériség SE után 2014-ben igazolt a Fradiba. Belső védő, egyelőre az U19-es együttest fogja erősíteni.

„Már kiskoromban az volt az álmom, hogy minél hamarabb aláírjam az első profi szerződésemet. Az, hogy ez a Ferencvárosban sikerült, nagy öröm. Bármit megteszek, hogy a felnőttcsapatban minél előbb bemutatkozhassak. Magabiztos vagyok hátul, erős a fejjátékom és a sebességem is megvan” – mondta Iyinbor Patrick.

Legfrissebb hírek

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
4 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
6 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
18 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
18 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51