Honvéd: cseh középpályás érkezett – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.31. 13:45
A labdarúgó NB I-ben két győzelemmel rajtoló Budapest Honvéd bejelentette Tomás Pilík érkezését.

A 29 esztendős középpályás – aki a Honvéd közleménye szerint hasonló kvalitásokkal bír, mint a nemrég Kispestre visszatérő Vadócz Krisztián – 1+1 évre szóló megállapodást kötött új klubjával.

A korábbi cseh korosztályos válogatott futballista eddig csak hazájában játszott, volt a Príbram, a Banik Ostrava és a Zbrojovka Brno labdarúgója is. A cseh élvonalban összesen 265 találkozón lépett pályára, s 26 gólt szerzett. Az Európa-liga selejtezőjében négy meccsen játszott, összesen egyszer talált be.

A korábbi cseh korosztályos válogatott futballista eddig csak hazájában játszott, volt a Príbram, a Banik Ostrava és a Zbrojovka Brno labdarúgója is. A cseh élvonalban összesen 265 találkozón lépett pályára, s 26 gólt szerzett. Az Európa-liga selejtezőjében négy meccsen játszott, összesen egyszer talált be.

Pilík 15 évesen és 343 naposan debütált a cseh élvonalban, ezzel ő minden idők második legfiatalabb bemutatkozója. A középpályás 2005 augusztusában, 16 évesen volt először eredményes az első osztályban, ami korrekord.

A Honvéd új szerzeménye az előző szezont a cseh első osztályban utolsó helyen végző Zbrojovka Brnóban töltötte, 22 bajnokin kétszer volt eredményes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Fousseni N'Ganon Bamba(guineai, Csornomorec Odessza – Ukrajna), Batik Bence (Ferencváros – szabadon igazolhatóként), Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), Tomás Pilík (cseh, Zbrojovka Brno – Csehország), Dino Skvorc (horvát, Alaskert – Örményország), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Cipf Dominik, Temesvári Attila, Kovács Nikolasz, Szendrei Norbert
Kiszemeltek: Nikola Mitrovics (szerb, legutóbb Wisla Kraków – Lengyelország)
Távozók: Bobál Dávid (Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán),Göblyös Dániel (dorogi kölcsön után szabadon igazolható), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Tomás Kosút (szlovák), Kovács Dániel (dorogi kölcsön után szabadon igazolható), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros)
Kölcsönbe távozók:Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vajda Dániel (dorogi kölcsön után)


Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik