NB I: „Nincs pótolhatatlan ember” – Kovács Kálmán Lanzafame klubváltásáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 11:07
A Honvéd labdarúgócsapatával ötszörös bajnok Kovács Kálmán a Facebookon osztotta meg a véleményét az olasz Davide Lanzafame klubváltásáról. Mint ismert, az előző szezon NB I-es gólkirálya a kispesti klubtól a Ferencvároshoz szerződött, ezzel pedig sok Honvéd-szurkolót magára haragított – az 56-szoros válogatott futballista az átigazolás kapcsán a Honvéd tulajdonosáról, George F. Hemingwayről is szót ejtett.

„Lanza„Lanza

Azt mondtam, hogy mindig egy benyomás alapján ítélünk meg embereket. Az én „élményem” Davidéről a következő: az ősszel a Honvéd–Diósgyőr mérkőzésen voltam kint. A játékoskijárótól balra ültem le, mert ez a kedvenc helyem – édesapám is mindig itt nézte a mérkőzéseket. Lanzafame családja is megérkezett és előttem néhány székkel foglaltak helyett. Csöndben ültek, mikor is a szurkolók elkezdték éltetni a családfőt. A gyerekek és az anyuka hangosan énekeltek a közönséggel. A CSAPATOT éltető ritmusoknál síri csendben ültek a nézőtéren. Nekem szimpatikusabb lett volna, ha ebből is tudnak valamit.

Most olvastam a közleményt, amit kiadott, ebben is azt éreztem, hogy igyekszik lavírozni a két szurkolótábor között! Nekem nem túl szimpatikus megoldás, de elismerem, hogy jó játékos, de nem volt meglepő a Vasas elleni mérkőzésen hallott hír, hogy hetek óta nem hajlandó edzeni és mindig sérültet jelent hét elején. Ő megy, de a klub marad! Az élet már csak ilyen, nincs pótolhatatlan ember.

A tulaj is igyekezett a szurkolók felé megfelelni. A téli felkészülés alatt arra a hírre emlékszem, amikor Hemingway örömmel osztotta meg az újságot, hogy az olasz iskolát keres Budapesten a gyermekének! Most már azt is tudom, hogy miért! Nem olyan rég szintén ő, a klubhűségről nyilatkozott és részt vett a család, karrier, pénz magyarázat előkészítésében. Erre a történetem a következő. Kocsis Lajos halálának első évfordulóján teremtornát rendeztek Szegeden. Meghívták az öregfiúk csapatát. Kértünk egy kisbuszt, hogy le tudjunk menni. A tulajdonos először hallani se akart róla és az volt a kérdése, hogy mi köze van a klubnak Kocsis Lajoshoz? Amikor meghallotta, hogy egy lelátórész van róla elnevezve, akkor bele egyezett és megkaptuk a buszt. Én labdát szedtem Csikónak és a kedvenc focistám volt! Egy időben az a hír járta, hogy főnök gyereke lesz a Fradi tulajdonosa. Ennyit a klubhűségről!”

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
13 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
16 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
17 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14
Ezek is érdekelhetik