Honvéd: hiába kérték, nem játszhatnak eltérő időpontban, mint a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 09:25
A Budapest Honvéd tájékoztatása szerint a Magyar Labdarúgó-szövetség – a kispestiek kérése ellenére – nem változtat az NB I sorsolásán, így a Honvéd és a Ferencváros nyolcszor közel azonos időpontban játszik – egymástól mindössze három villamosmegállóra.

Mint ismert, a Bozsik-stadion lebontása miatt a Honvéd ideiglenesen az MTK Hungária körúti otthonába „költözik”. A kispestiek a hazai mérkőzéseiket az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játsszák, amely nincs messze a ferencvárosi Groupama Arénától.

A Honvéd a sorsolás előtt és után jelezte az MLSZ felé, hogy a szurkolók és a biztonság szempontjából szerencsésebb lenne, ha a Ferencvárossal nem közel azonos időpontban játszanának, hiszen a Groupama és az MTK létesítménye csupán három villamosmegállóra van egymástól, ráadásul a kispesti szurkolók közül sokan a Népligetet érintve közelítik meg a Hidegkutit.

A 2016-os magyar bajnok azt javasolta, az érintett fordulókban az egyik csapat meccse lehetne pénteken vagy vasárnap, míg a másiké szombaton (az eredeti terveknek megfelelően).

Az MLSZ tájékoztatta a Honvédot, hogy nem változtat az eredeti sorsolásán.

Az első ilyen játéknap épp a következő, ötödik fordulóban esedékes. A zöld-fehérek szombaton 17 órakor látják vendégül a Paksot, míg a Kispest két kilométerrel odébb, 19.30-kor a címvédő Mol Vidivel csap össze.

A Fradi és a Honvéd egyszerre lesz pályaválasztó továbbá a 10., a 15., a 22., a 23., a 25., a 27. és a 32. fordulóban.

A kispestieknek természetesen ellentétes a sorsolásuk az MTK-val.

AZ NB I TELJES SORSOLÁSÁT IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI!

NB I, 2018–2019, 5. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., PÉNTEKHELYSZÍN
20.00: DVSC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
AUGUSZTUS 18., SZOMBAT
17.00: Ferencváros–Paks (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna
19.30: Puskás Akadémia–Kisvárda
Felcsút, Pancho Aréna
19.30: Újpest–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.30: Budapest Honvéd–Mol Vidi (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: DVTK–Szombathelyi Haladás Miskolc, DVTK-stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:09

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
Tegnap, 0:07

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
2025.11.11. 12:19

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 09:03

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24
Ezek is érdekelhetik