NB I: Hidi Patrik visszatért a Honvédhoz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.20. 12:04
A Budapest Honvéd szerződtette a 26 éves Hidi Patrikot, aki több mint egy év után tér vissza Kispestre – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

„Mi több okból sem igazolunk labdarúgókat rövid távra, hiszen mindig a csapat hosszú távú építkezésére gondolunk. Viszont Patrik a mi neveltünk, és az itt töltendő időszak alatt is hozzá tud járulni együttesünk sikeréhez. Ráadásul ő egyike azoknak a játékosoknak, akit nálunk mindenki szeret" – mondta a szerződéskötés után George F. Hemingway, a klub tulajdonosa.

Hidi 2017 nyarán távozott a kispestiektől, a Real Oviedóhoz írt alá. A középpályás 14 mérkőzést játszott a második ligás gárdában, egy gólpasszt adott, majd augusztus 15-én bontott szerződést.

A kispesti visszatérés nem meglepetés, hiszen Hidi az elmúlt hetekben a Honvéddal készült.„Mi több okból sem igazolunk labdarúgókat rövid távra, hiszen mindig a csapat hosszú távú építkezésére gondolunk. Viszont Patrik a mi neveltünk, és az itt töltendő időszak alatt is hozzá tud járulni együttesünk sikeréhez. Ráadásul ő egyike azoknak a játékosoknak, akit nálunk mindenki szeret" – mondta a szerződéskötés után George F. Hemingway, a klub tulajdonosa.

Hidi 2017 nyarán távozott a kispestiektől, a Real Oviedóhoz írt alá. A középpályás 14 mérkőzést játszott a második ligás gárdában, egy gólpasszt adott, majd augusztus 15-én bontott szerződést.

A kispesti visszatérés nem meglepetés, hiszen Hidi az elmúlt hetekben a Honvéddal készült.

A futballista június 30-ig kötött megállapodást a Honvéddal. A klub még megemlíti, hogy ha Hidi számára megfelelő ajánlat érkezik a téli átigazolási időszakban, a kispesti együttes nem áll a távozása útjába.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Daniel Stephen Adayilo (nigériai), Fousseni N'Ganon Bamba(guineai, Csornomorec Odessza – Ukrajna), Batik Bence (Ferencváros – szabadon igazolhatóként), Hidi Patrik (Real Oviedo – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), Kálnoki Kis Dávid (szabadon igazolhatóként, legutóbb Újpest), David N’Gog (francia, Ross County – Skócia, szabadon igazolhatóként), Tomás Pilík (cseh, Zbrojovka Brno – Csehország), Dino Skvorc (horvát, Alaskert – Örményország), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként), Vadócz Krisztián (Kitchee SC – Hongkong)
Kölcsönbe érkezők: Tischler Patrik
(Újpest FC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Cipf Dominik, Temesvári Attila, Kovács Nikolasz, Szendrei Norbert
Kiszemeltek: –
Távozók: Bobál Dávid (Dukla Praha – Csehország, szabadon igazolhatóként), Csábi Mihály (Csorvás), Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán),Göblyös Dániel (dorogi kölcsön után Komárom), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Kadima Kabangu (Kongói DK-beli, Sirak FC – Örményország) Tomás Kosút (szlovák), Kovács Dániel (dorogi kölcsön után ESMTK), Davide Lanzafame (olasz, Ferencváros),Vadócz Krisztián (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:Herjeczki Kristóf (Gyirmót FC Győr), Lukács Dániel (Újpest), Stoiacovici Dávid (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (Kaposvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Vajda Dániel (dorogi kölcsön után)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08