NB I: nincs büntetés a Puskás–Vidi után történtek miatt

MTI MTIMTI MTI
2018.09.25. 23:00
null
Benczés Miklós szoros fehérvári „őrizetben” (Fotó: Koncz György)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága egyik klubot sem büntette meg a szeptember 15-i Puskás Akadémia–Mol Vidi FC NB I-es labdarúgó-mérkőzés lefújását követően a pályán történtek ügyében.

 

A MLSZ honlapjának keddi tájékoztatása szerint a csaknem kétórás ülésen azt állapították meg, „a hivatalos jegyzőkönyvek, a meghallgatások és a videofelvételek alapján egyértelmű, hogy ütés, rúgás vagy más, a fegyelmi szabályzat alapján büntetendő erőszakos cselekmény nem történt, és ilyen irányú szándék sem volt megállapítható”.

Az mlsz.hu híre szerint a két klub játékosai, valamint vezetői kivétel nélkül elismerték, hogy a mérkőzés lefújása utáni viselkedésük elítélendő, sajnálják, megbánták, amit tettek, s elnézést kérnek az ellenféltől és a szurkolóktól.

„Az eljárásban részt vevő összes szereplő egységes véleménye volt, hogy az eseménysor ártott a két klub és a sportág megítélésének. A klubok saját hatáskörükben ennek megfelelően kezelték az esetet” – teszi hozzá az MLSZ fegyelmi bizottságának határozata.

A felcsúti összecsapás a kapus Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga-résztvevő bajnokcsapat 2–1-es hazai vezetésnél a 102. percben büntetőhöz jutott. Marko Scsepovics 11-esét Braniszlav Danilovics hárította.

Szőts Gergely játékvezető ezt követően le is fújta a találkozót, az indulatok pedig elszabadultak: Anel Hadzic szólalkozott össze a felcsúti kispadon helyet foglalókkal, majd több csapattársa is csatlakozott hozzá – volt, aki nyugtatni akarta –, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

Legfrissebb hírek

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:45

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10