NS: Kozák Danuta elsőként a nagyiknak köszönte meg – hétfő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.02. 23:52
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

• A labdarúgó OTP Bank Liga talán legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését rendezték vasárnap este a Groupama Arénában: az éllovas Ferencváros a nemzetközi porondon remeklő, az Európa-ligában főtáblára jutó Mol Vidit fogadta. Munkatársaink ott voltak az Üllői úton, beszámolnak a csata minden apró rezdüléséről, emellett megszólaltatták a találkozó főszereplőit, és persze képben is megmutatjuk a legérdekesebb jeleneteket.
• A labdarúgó OTP Bank Liga talán legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzését rendezték vasárnap este a Groupama Arénában: az éllovas Ferencváros a nemzetközi porondon remeklő, az Európa-ligában főtáblára jutó Mol Vidit fogadta. Munkatársaink ott voltak az Üllői úton, beszámolnak a csata minden apró rezdüléséről, emellett megszólaltatták a találkozó főszereplőit, és persze képben is megmutatjuk a legérdekesebb jeleneteket.

• Kozák Danuta három aranyéremmel tért haza a kajak-kenu világbajnokságról, Portugáliából. Az ötszörös olimpiai bajnok nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, s elmondta, nem véletlenül mondott köszönetet a közösségi oldalán elsőként a nagymamáknak, hiszen az ő segítségük nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy nyugodtan készülhessen és versenyezhessen. Szóba került az is, mi lehet a magyarázata az új-zélandiak látványos fejlődésének, s ezzel kapcsolatban kritikus véleményt fogalmazott meg a kajakkirálynő.

• Érdi Mária már két évvel Tokió előtt megszerezte az olimpiai szereplésre jogosító kvótát. A kiváló vitorlázó most a Balatonon versenyzett, ahol megnyerte a Laser Radial országos bajnokságot. Lapunknak elmesélte, hogy az utóbbi napok roppant szeszélyes időjárása miatt az öt nap alatt összesen négy futamot sikerült megrendezni, s arról is beszélt, mi volt számára a legnehezebb ezen idő alatt.

• Rendkívül fontos volt, miként szerepelnek a magyar versenyzők az 1948-as olimpián – a londoni eredmények az egész, immár szocialista magyar sport szempontjából meghatározó jelentőséggel bírtak. Az nem lehetett kétséges, hogy az előző játékok, az 1936-os berlini olimpia tíz „horthysta" aranyát kötelező volt felülmúlniuk a mieinknek. Népsport mellékletünkben elolvashatják, melyik sportág lehetett volna a legnagyobb bajban akkor, ha képviselői nem bizonyítják a brit fővárosban is világklasszisukat.

Legfrissebb hírek

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
8 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
2026.06.28. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

(Bőrszín)árnyalatok – Csinta Samu publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:02

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik